Íme a Miss Universe Hungary legjobb testű nője és Miss Extrém
A legcsinosabb lány
Miss Bikininek a legjobb testű lányt választották az ítészek. Ez esetben az számított, ki mennyire fitt, milyen arányos a lányok teste. Majd következett a Miss Extrém verseny, ahol már sokkal inkább a lányok egyénisége mutatkozhatott meg, azaz, hogy mennyire bátrak, milyen karakterek. Itt ugyanis két feladatuk volt: először is a fürdő magas sziklájáról ugrottak a vízbe, majd pedig azt mérte a zsűri, milyen sebességgel csúsznak le az egyik csúszdán.
"Volt olyan lány, aki le sem mert ugrani, volt, aki viszont béka pózban, spárgában, vagy csavarban vetette magát a vízbe és voltak, akik kettesével ugrottak! Természetesen kihasználtuk Szentgyörgyi Rómeó szaktudását, aki vízimentő bemutatót is tartott a lányoknak: megmutatta, hogy viselkedjenek pánikhelyzetben, hogyan kapaszkodjanak meg a bójában és ki is mentette őket a vízből." – árulta el a Miss Universe Hungary tulajdonosa, aki a lányok nagy örömére minden programon ott van a szépségek mellett.
A Miss Bikini cím nyertese Pótári Laura lett, Miss Extrémnek pedig Tarjányi Zsófiát választotta a zsűri. A háziversenyek ezzel azonban még nem értek véget. Újabb izzasztó nap vár a lányokra, amikor is megválasztják Miss Sporty-t.
Katus Attila felügyelete mellett küzdenek majd a legsportosabb címért a szépségek, akik ez alkalommal pedig arról adnak számot, hogy egy perc alatt hány felülést tudnak megcsinálni, mennyire hajlékonyak, vagy épp milyen gyorsak a futópályán.
Csodás lányok
Ha téged is lenyűgöztek a lányok, akkor nyomj egy lájkot vagy oszd meg a cikket másokkal is!
Ezt is ajánljuk: Ilyen bikavadítóan szexisek a Miss Universe Hungary döntősei