20 éve nincs köztünk Hofi Géza: felesége elárulta, mi volt az a hang, amivel meg lehetett őrjíteni a legendás humoristát
A hang, amivel ki lehetett őt kergetni a világból
Ahogyan a lap is írja, sokan úgy gondolják, Hofi hedonista életet élt, ez vezetett az infarktusához – ezt Ildikó is megerősítette, aki szerint tény, hogy a humoristának volt ilyen időszaka, élvezte az életet, emellett pedig rengeteget dolgozott, keveset pihent, valamint össze-vissza evett és ivott. Habár egy doktornő is foglalkozott vele, akinek utasításait Géza rendre betartotta, a humorista sokáig nem bírt korlátok között élni: „A kúra végén, amikor a doktornő azt mondta, most pihenhet egy kis ideig, azonnal beszabadultunk a barátaink éttermébe. Azt kiáltotta: „Pezsgőt, bort, marhapörköltet és pacalt!” A szakács erre csak annyit mondott, nem teszi egy tányérra” – részletezte az özvegy, aki szerint Hofi ennek ellenére tulajdonképpen makkegészségesen halt meg. Mint ahogyan azt három éve a lapnak elmondta, férje szívét 2001 novemberében katéterezték, holott nem volt panasza, az eredmény után pedig az orvos azt mondta, lehet ezzel élni, mindent rendben talált a vizsgálatokat követően. „Aztán Géza áprilisban meghalt. A szervezete eddig bírta. Megállt a szíve. Ha 85 évesen történik, azt mondom, rendben. De 65 évesen? Kimondani is szörnyű. Géza elfáradt. Úgy halt meg” – vallott az utolsó nap fájdalmáról az asszony, aki korábban a HOT! Magazinnak elárulta azt is, mivel lehetett kikergetni a világból is Hofit: „Porszívóztam, és ilyenkor mindig rálépett a bekapcsológombra, hogy megöli ez a zaj. Amikor bement a színházba, akkor folytattam”.
Legendás barátok voltak, mégis eltávolodtak egymástól: ilyen volt Hofi Géza és Koós János kapcsolata
Hofi Géza és Koós János külön-külön is nagy sikernek örvendtek a magyarok körében, együtt azonban verhetetlenek voltak – akik korábban még nem hallották a nevüket, azok is megismerték őket, miután párban szórakoztatták a népet a színpadon. Legendás barátságuknak azonban egy idő után vége szakadt…