Gólyahír! Gyermeket vár a 47 éves magyar műsorvezető
Izgalmak
A Best magazin számolt be először arról, hogy gyermeket vár a 47 éves műsorvezető, Winkler Nóra. A tévés elmondta, soha nem merült fel az a gondolat, hogy gyerek nélkül szeretné leélni az életét, azonban sokáig tartott számára, míg elérkezettnek látta az időt, egyszerűen még nem állt rá készen. A művészeti újságírással és árverések vezetésével is foglalkozó Winkler közel tíz éve él együtt élete szerelmével, Petivel, akivel természetesen rengeteget beszéltek már a családalapításról. Nóra a lapnak elmondta, amikor kiderült, hogy várandós, nagyon izgultak, az orvosoktól várták a megerősítést, amelyet szerencsére megkaptak. Az első vizsgálatok alapján a magzattal is minden rendben volt.
"Amikor kiderült, várandós vagyok, eleinte izgultam. Az orvosomtól vártuk a megerősítéseket, eredményeket, hogy minden rendben van. Meg is kaptam tőle. Szerencsére a hányinger, a rosszullétek elkerültek, így volt ez az anyunál és a húgomnál is" - idézte a kismamát a Blikk a Best interjúja alapján.