Végleg el fogja veszíteni kislányát Damu Roland felesége - Edina képtelen letenni a poharat
Damu Edina már napok óta nem látogatta meg a kislányát, most pedig az is kiderült, hogy miért. A színész felesége sajnos újra iszik, de azt mondja, jó oka van rá. Részletek a cikkben!
Damu Edina újra iszik
Damu Roland és Edina kislánya, Maya a múlt héten hagyhatta el a kórházat, ám nem szüleihez, hanem nagynénjéhez, Katihoz került, mivel a gyámügy korábban megvonta az édesanya felügyeleti jogát alkoholizmusa miatt. Tegnap a nagynéni, Kati, illetve a nagymama, Ica néni kétségbeesetten nyilatkoztak a Blikknek, akkor azt mondták, Edina újra iszik és Maya felé sem nézett napok óta. Ma reggelre előkerült az asszony, aki a lapnak megerősítette, valóban újra a pohár után nyúlt.
"Hazamentem Érdre, mert muszáj volt! A gyámhatóság határozata szerint nem élhetek egy fedél alatt a gyermekemmel. Pont annyi jogom van, mint Rolandnak, meglátogathatom napközben. Már elfogadtam, hogy tönkrement a házasságom. De azt, hogy ha Mayácska felsír, és nem vehetem a mellemre, képtelen vagyok orvosi segítség nélkül feldolgozni. Úgy érzem, elvették tőlem, nem lehetek édesanya, pedig ez adott értelmet az életemnek. Ördögi kör, de ezért menekültem újra az ivásba, pedig az alkohol az oka a helyzetnek" - fakadt ki a lapnak az asszony, aki azt is elpanaszolta, otthonában már kikapcsolták a vizet, villanyt és gázt is, mert nem tudta fizetni a számlákat.