75 éves lenne Baló György: évekig harcolt a betegségével a legendás magyar újságíró, volt felesége az utolsó pillanatig fogta a kezét
Baló György 2019. március 18-án, hosszú betegség után hunyt el: a Prima Primissima Díjas újságíró, műsorvezető évtizedeken át a közszolgálati tévézés felejthetetlen ikonja volt.
Képernyőre született
Baló György 1947. június 14-én, Budapesten látta meg a napvilágot. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon, a diploma megszerzése után pedig az MTV Híradójánál kezdett dolgozni, előbb gyakornokként, majd szerkesztő-műsorvezetőként. 1975-től a Magyar Televízió külpolitikai szerkesztőségében dolgozott, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt, 1989-ben pedig a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be. Később, 2000-től az MTV műsorvezetőjeként, majd 2002-től 2006-ig kulturális igazgatójaként dolgozott, 2002-2003 között A hét főszerkesztője volt. A Pulitzer- és Prima Primissima díjas újságírónak nagy tekintélye és elismertsége volt a szakmában, halálának híre az egész országot lesújtotta…
Az idén kilencvenéves Vitray Tamás végleg visszavonult, egy interjúban ennek okairól mesélt. Kemény kritikát fogalmazott meg a mai tévécsatornákról.