Serpenyős burgonya darált hússal és kecskesajttal - Sütő sem kell hozzá
A következő fogás nagyon hasonlít a rakott burgonyához, annyi különbséggel, hogy ehhez nem kell a sütőt bekapcsolnunk, ugyanis serpenyőben készül! Próbáld ki, igazán kiadós ebéd lesz belőle!
Hozzávalók
- 600 g burgonya
- 350 g darált hús
- 350 g spenót
- 200 g kecskesajt
- 2 ek vaj
- 2 ek olívaolaj
- 2 tk sűrített paradicsom
- 1 vöröshagyma
- 1 tk liszt
- 1 tk citromlé
- 1 tk apróra vágott menta
- fél tk őrölt köménymag
- só, bors
Elkészítés
Vizet tegyünk fel forrni egy kis sóval, majd tegyük bele a megmosott spenótot. Ha kissé összeesett a spenót, vegyük ki, csepegtessük le és csíkozzuk fel. A hagymát olajon pirítsuk meg, erre tegyük a darált húst és süssük át. Adjuk hozzá a sűrített paradicsomot, a sót, a borsot és az őrölt köménymagot. Közben a burgonyát hámozzuk meg, szeleteljük fel és vajban pirítsuk meg. Adjuk hozzá a spenótot, a darált húst, végül pedig a szétmorzsolt kecskesajtot. A tejföllel keverjük simára a lisztet és forgassuk bele az előzőekhez. Kevergetve főzzük össze. Ízlés szerint sóval, borssal és citromlével ízesítsük, tálalás előtt pedig szórjuk rá a mentát.