Húsimádóknak kötelező: Leveles tésztába göngyölt sajtos csirkemell – Recept

Vendégvárónak is tökéletes ez a mutatós étel.

Leveles tésztába göngyölt sajtos csirkemell

Hozzávalók:

  • 80 dkg filézett csirkemell
  • 40 dkg leveles tészta
  • 15 dkg szeletelt trappista sajt
  • 2 dk olaj
  • 1 db tojás
  • só, bors

Elkészítés:

A csirkemellet négy kisebb részre vágjuk. Enyhén kiklopfoljuk, majd sóval és borssal ízlés szerint bedörzsöljük. A kiterített hússzeletek közepére vékony szeletekre vágott trappista sajtot fektetünk, majd feltekerjük, és megtűzzük fogpiszkálóval, és kevés olajon minden oldalát megpirítjuk. Miután megsültek, a töltött hústekercsekből kivesszük a fogpiszkálókat. A leveles tésztát szobahőmérsékleten kiolvasztjuk, és lisztezett deszkán 2-3 mm vékonyra nyújtjuk. Négy egyenlő részre vágjuk, és mindegyik közepére egy hústekercset fektetünk és becsomagoljuk a tésztába. Egymás mellé egy tűzálló tepsire helyezzük a húsokat, a tészta tetejét pedig lekenjük tojássárgájával. Előmelegített sütőben 180 fokon körülbelül 20-25 percig sütjük a tekercseket, amíg szép aranysárgák nem lesznek. Félidőben megszórjuk a tetejét reszelt sajttal. Hidegen vagy melegen, zöldségkörettel vagy krumplipürével kínáljuk.

További két csirkés receptért lapozz!

Fotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.
      Utazás
      Az utazók véleménye szerint a világ számos bakancslistás látnivalója kiábrándító és túlzsúfolt, és gyakran nem hozzák az elvárt élményt.