Próbáld ki: ez a lefekvés előtti egyszerű praktika javítja az alvás minőségét

Igazoltan hatásos.

Segíti a jobb elalvást

Világszerte sokan küzdenek alvásproblémákkal, pedig az egészséges élethez hozzátartozik a megfelelő alvásminőség. Ez inspirálhatta azt a kutatást, amelyet a japán orvosok végeztek a közelmúltban. Egy régóta ismert népi gyógyászati módszer hatásait vizsgálták, és megnézték, hogyan befolyásolja az esti szódabikarbónás fürdő az alvás minőségét.

A vizsgálatba 40 főt vontak be, akiket három csoportra osztottak. A csoport tagjai esténként 10 perces fürdőt vettek: az egyik csoport zuhanyzott, a másik szimpla csapvizes fürdőt vett, míg a harmadik csoport szódabikarbónás vízben fürdött. A kísérlet hét napon keresztül zajlott. Az eredmények szerint a szódabikarbónás csoport minden mutatója kiemelkedően jobb volt a többi fürdőzőhöz képest. Kiderült, hogy ők gyorsabban elaludtak, ritkábban ébredtek fel, és hosszabb volt a teljes alvásidejük is. A szódabikarbónás fürdő régóta ismert a magyar népi gyógyászatban is. Három-négy evőkanálnyi szódabikarbónát érdemes egy kád vízhez keverni, amit elsősorban bőrproblémák kezelésére alkalmaznak.

A kutatók azonban hangsúlyozták, hogy további vizsgálatok szükségesek a biztos következtetések levonásához. A vizsgálatot egészséges, alvásproblémák nélküli személyekén végezték, ezért szükség lenne hasonló kutatásokra az alvási nehézségekkel küzdők esetében is.

Lead kép: 123rf, forrás: TermalOnline

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
A kelet-oroszországi Jakutföld lakói találtak rá anno a fagyott 44 ezer éves farkasra. Az állatot így kiváló állapotban vizsgálhatták meg a kutatók.
Fashion&Beauty
Idén újra divatba jöttek az egyrészes fürdőruhák, Sydney Sweeney pedig le is csapott néhányra, amelyek tökéletesen mutattak irigylésre méltó alakján.
Sztárok
Kihirdették a Szentkirályi Tehetségprogram három nyertesét, amelyben ezúttal női sportolók diadalmaskodtak. A szakmai zsűri a 14-18 éves fiatal sportolók közül választotta ki azt a hármat, akiknek a...