"Mindenki megtalálhatja a saját életét az enyémben” - Interjú Pintér Adriennel
Mi fogott meg benne leginkább?
Hadd ne kelljen kiemelnem egyetlen dolgot, mert az már régen rossz lenne, ha egy dolgot ki tudok emelni. Nagyon sokat beszélgettünk, én pedig megszerettem azt, amilyen. Szeretem, ahogyan látja a világot, az értékrendjét, a humorát, nyilván azt is, ahogyan kinéz, mert hát ez az első, amit az ember megnéz a másikon és a nagy szívét, azt hogy nagyon érzelmes ember. Sok mindenben hasonlítunk. Ugyanakkor fontos, hogy fel tudok rá nézni. Persze neki is vannak olyan tulajdonságai, amit én nehezen viselek el, meg nekem is, amiért beszólogatunk egymásnak, de ez így van rendjén, én ezzel együtt szeretem őt.
Ákos néhány évvel fiatalabb nálad. Nem zavaró ez a korkülönbség?
Érdekes ez, mert régen azt gondoltam, hogy fiatalabb pasival sose kezdenék, ha meg is ismerkedtem valakivel, aki fiatalabb volt, az szóba se jöhetett. Ákos öt évvel fiatalabb nálam, de azért is alakult ki köztünk ez a szerelem, mert nem foglalkoztam ezzel a korkülönbséggel, ami egyébként nem is érződik. Vagyok annyira infantilis, mint amennyivel ő érettebb.
Könnyen elfogadta, hogy előző kapcsolatodból született két gyermeked? Milyen viszonyban van velük? A fiúk szeretik őt?
Ő mindent tudott a múltamról, tehát neki ez nem volt meglepetés. Ezt az első pillanattól kezdve elfogadta, tudta, hogy nekem az ikrek az elsők és azon múlik minden, hogy velük hogyan tudom koordinálni a napjaimat. Ákos nagyon jóban van egyébként a fiúkkal. Nem lakunk együtt, de ettől függetlenül sok közös programom veszünk részt, baráti a viszonyuk.
Több mint három év eltelt már, mióta összejöttetek. Nem gondoltál arra, hogy újra az oltár elé állj?
Nem, most még nem. Egyrészt azért sincs itt ennek az ideje, mert nem akkora lakásban lakom, ami lehetővé tenni például az összeköltözést. Továbbá nem szeretnék odaköltözni úgy senkihez, hogyha véletlenül nem úgy alakulnak a dolgok, akkor utána a gyerekekkel máshová kelljen költöznöm. Amíg nem adatik meg az a lehetőség, hogy bele tudjak vágni egy nagyobb lakás megvételébe vagy akár közösen egy bérlésbe, addig nem szeretnék sem összeköltözni, sem egy házasságba belevágni. Ezt ő meg is érti. Így most mindkettőnknek megvan a közös és a külön élete, ez a kettő szféra pedig teljesen jól megvan együtt ebben a formában.
Nem titok, hogy plasztikáztattad a melled. Pontosan milyen okok vezettek odáig, hogy így döntöttél?
Nekem mindig is volt cicim, ez volt az egyetlen olyan testrészem, amivel sose volt problémám, elégedett voltam a formájukkal és méretükkel is. Terhesen aztán gigantikus méretűre nőttek, majd a szoptatásnál még nagyobbak lettek. Szülés után meglehetősen gyorsan visszafogytam, mindössze négy nappal az ikrek világra jövetele után már csak három kiló felesleg volt rajtam, ami szerintem a két mellem volt. Ez az óriási változás meglátszott rajtuk, de nagyon bíztam benne, hogy idővel minden visszaáll az eredeti formájára, de a mellem végül nem nőtt se vissza, se a helyére nem került vissza.
Könnyen meghoztad ezt a döntést?
Egy évig vártam, hátha történik egy varázslat, de semmi ilyesmi nem történt. Nagyon sokáig agyaltam azon, hogy meg merjem-e csináltatni őket, mert alapvetően nem vagyok szépészeti beavatkozás párti. Persze ha olyan egészségügyi oka van, akkor nincs más megoldás, de feleslegesen kitenni magad ilyen műtéteknek nem feltétlenül szerencsés. Nagyon sokat tipródtam, felírtam az előnyöket és a hátrányokat, végül odáig jutottam, hogy muszáj ezzel a problémával valamit kezdeni.
Pontosan milyen beavatkozást végeztek el az orvosok?
Két opcióim volt: beraknak egy elég nagy implantátumot és kitöltik a felesleges helyet, de nem akartam Pamela Anderson lenni, én csak a régi cicimet akartam valahogy visszakapni. Ebből adódóan a második opciót választottam: felvarrták és tettek bele két picike implantátumot.
Milyen lelki könnyebbséget nyújtott neked ez a műtét?
Sokkal jobban éreztem magam utána. Persze ha nem lett volna ilyen drasztikus a változás, talán bele se vágok az egészbe. A szülés és szoptatás után takargattam magam, nem tudtam a ruháimat hordani, különösen azokat a darabokat, amelyek kiemelték a dekoltázsomat, azokról a darabokról nem is beszélve, amelyek nem voltak melltartó-kompatibilisek. A műtét után viszont újra nagyon jól éreztem magam a bőrömben és azóta is.
Tavaly decemberben indult egy új blogod itt a Femcafén. Honnan jött az ötlet, hogy blogolj? Korábban írtál már blogot?
Kiskoromban naplót írtam sokáig, és a fiúkról vezettem még naplót, de blogolni sose blogoltam. Szerettem volna valami újdonságot csinálni, amiben ki tudom magam élni, amiben a felesleges energiáimat le tudom vezetni a munka mellett hobbiként. Úgy ugrott be konkrétan az ötlet, hogy láttam, hogy újságírókat kerestek, és mivel annyi interjút csináltam régebben, kíváncsi voltam, nekem menne-e a cikkek írása. Aztán hamar kiderült, hogy hozzám inkább a személyes hangvétel áll közel, így jutottam el a bloghoz, mint műfajhoz.
A te blogodat kinek ajánlanád és miért?
Alapvetően eléggé sokrétű az életem ahhoz, hogy mindenki megtalálja a sajátját az én életemben. 30 éves vagyok, fiatal, szeretek öltözködni, bulizni, elmászkálni a barátaimmal, utazgatni, tehát megvan ez a fiatalos vonal, ugyanakkor meg van két gyerekem, főzök, mosok, takarítok, tehát ez a háziasszony-énem is létezik, ez a kettő pedig ilyen érdekes módon keveredik. Szóval elég széles a célközönség, azt gondolom.
Fotó: Laurenczy Miklós
Oldalak
Hasonló cikkek
