"Mindenki megtalálhatja a saját életét az enyémben” - Interjú Pintér Adriennel
Milyen érzés volt ilyen fiatalon édesanyává válni, ráadásul úgy, hogy egyszerre két csöppség is érkezett? Milyen problémákkal kellett szembenézned?
Nem tudom, milyen lett volna idősebben anyukává válni, szóval nincs összehasonlítási alapom, de természetesen nagyon-nagyon örültem. Attól persze kicsit sokkot kaptam az elején, amikor megtudtam, hogy ikreim lesznek. Hogy fiatalon anyuka lettem, áldozatokkal járt, fel kellett adnom a saját kis luxusaimat abból az életvitelből, amit előtte éltem. Vagyis nem akkor kelsz, fekszel és csinálod a dolgaidat, amikor magadtól akarnád, mert ha gyerekeid születnek, akkor köréjük építed fel az életed.
Mi volt a legnehezebb anyaként az első években?
Amennyi áldozattal jár az anyaság, annyi örömet is okoz. Vannak nehéz pillanatok, amikor az ember nagyon kiborul, amikor úgy érzi, hogy ki tudna ugrani a hatodikról vagy a gyereket bezárja a szobába öt percre, hogy végre valami nyugta legyen. De ez teljesen normális. Hiába nem beszélünk erről, mert nem illik vagy nem szabad, de ettől függetlenül minden anyában vannak ilyen érzések. Nyilván nekem is voltak pillanataim, amikor inkább nem beszélgettem a barátnőimmel, mert egyáltalán nem voltam arra kíváncsi, hogy ő most éppen mikor shoppingolt, hol pasizott vagy mekkorát bulizott, mert mit mondtam volna neki? Hogy napi nyolcszor cseréltem pelenkát? Szóval nem volt fenékig tejfel, de nem bántam meg, mert pontosan azért, hogy fiatalon szültem, most itt vagyok 30 évesen két gyönyörű hétéves gyerekkel és újra szabadabb vagyok, hiszen azért már a fiúk is elég nagyok.
Mi a legboldogabb, legmeghatóbb emléked a fiúkról?
Anyaként az egyik legmeghatóbb pillanatok egyike, amikor próbálok nagyon határozott lenni és leszidni valamelyik fiút, mert rosszat csinált, és akkor megfogja két kézzel az arcomat, és azt mondja, hogy "Anyu, én szeretlek”, hát utána semmit sem tudok csinálni, pláne nem következetesnek lenni, ugyanis azonnal meghatódom. Aztán amikor odabújnak hozzám és próbálnak licitálni, hogy ki kit szeret jobban, az tényleg mindent visz.
2009 elején döntöttetek férjeddel a válás mellett, mennyire viselt meg ez a dolog?
Kezdjük ott, hogy ez azért hosszú folyamat volt. Egy-másfél évig tartott, mire eljutottam odáig, hogy akkor vessünk véget a házasságunknak. Ezt megelőzően voltak már problémák, de voltak olyan időszakok is, amikor úgy tűnt, hogy meg tudjuk együtt oldani, aztán kiderült, hogy mégsem. Úgy voltam vele, hogy ilyen fiatalon ennyi kompromisszumba nem akarok belemenni, hogy aztán ne feltétlenül úgy éljem le az életem, ahogyan szerettem volna. Ezért aztán beláttam, hogy jobb, ha hamarabb túl leszünk ezen, mint sem, hogy feleslegesen húzzuk egymás idejét. Idáig eljutni volt inkább nehéz, utána már nem annyira viselt meg a dolog.
Azóta milyen viszonyban vagytok? Hogyan oldottátok meg a gyereknevelést?
A fiúk nálam maradtak és vannak azóta is. Ő rendszeresen jön őket látogatni, de voltak időszakok, amikor a munkánk miatt ez változó időpontokban volt. Az elmúlt egy évben leginkább hétvégénként jön. Megvan közöttünk a normális viszony, ami a gyerekeknek jó példát mutat, de ha netán nézeteltérésünk akad, azt sem előttük beszéljük meg. Nekik ezt nem kell látniuk, mert mindkettejüknek szüksége van egy apára és anyára, miért vennénk ezt el tőlük felesleges marakodással?
A válásod után nem sokkal újra rád talált a szerelem. 2009 októbere óta tartós párkapcsolatban élsz. Hogyan és hol ismerkedtél meg pároddal?
Ákossal annak köszönhetően ismerkedtem meg 2009 májusában, hogy az egyik volt gimnáziumi évfolyamtársam munkatársa volt. Ő mutatott be minket egymásnak. Akkor azonban még nem történt semmi különös. Hónapokkal később, valamikor szeptemberben futottunk össze egy buliban. Nem volt ez szerelem első látásra, jól elvoltunk, mint haverok, ismertük egymás baráti társaságát is, együtt eljárkáltunk különféle rendezvényekre, és aztán így alakult. Jött, ahogyan ennek jönnie kell.
Oldalak
Hasonló cikkek
