A takarítás egyik fontos alappillére - A fertőtlenítés

Takarításkor gyakran erős tisztító és fertőtlenítő szerekkel esünk neki szinte bárminek, ami elénk kerül, és meg vagyunk róla győződve, hogy ez így szakszerű. De valóban így van?

A lakás kitakarításához sokszor elég az egyszerű langyos, szappanos víz, és csak a veszélyes helyeket érdemes komolyabb szerekkel átmosni. A legfontosabbak az olyan fogantyúk és felületek, amikhez naponta többször hozzáérünk.

Komoly baktérium telephely az összes kilincs, a mikró és a hűtő fogantyúja, a vécé öblítő gombja, a csaptelepek, illetve az autó kilincse és kormánya. Ezeket akár naponta egyszer-kétszer is áttörölhetjük, ha pedig fertőző beteg van a családban, akkor érdemes ezeket többször is fertőtleníteni.

Fertőtlenítéshez valamilyen bolti baktériumölőszert érdemes használni, ám az adagolási utasításokat fontos betartani, hiszen nagyobb mennyiségben ezeknek egészség- és környezetkárosító hatásuk van. Pontosan emiatt a gyerekszobától az ilyen vegyszereket távol kell tartani, így ott a "fertőtlenítés tilos". A gyerekszoba esetén fokozottan ügyeljünk a higiéniára, soha ne szaladjunk be cipővel, takarítsunk akár naponta, és válasszunk könnyen takarítható és mosható bútorokat. Ha így teszünk, akkor a szappanos víz is elég lesz a szobácska tisztántartásához.

A távirányító, billentyűzetet, konzolok irányítóját is érdemes minden nap egyszer áttörölni, mert ezek használata után gyakran eszünk vagy nyúlunk az arcunkhoz. Az ezekhez való tisztítókendők tökéletesek a feladathoz, de egy nedves és szappanos rongy is megteszi.

Ha a lakásban állatot tartunk vagy bejárós állat él velünk egy háztartásban, akkor hetente egyszer-kétszer mossunk fel baktériumölős vízzel, hagyjuk pár percet hatni, majd bő és tiszta vízzel töröljük át a padlót.
Mosáskor, mosogatáskor felesleges plusz fertőtlenítőszereket használnunk, mert ezeknek bizonyos hatóanyagokkal együtt akár egészségkárosító hatása is lehet, ráadásul a ruhák anyagát is roncsolja. Viszont ha fertőző beteg ruháit, ágyneműit mossuk, akkor azt tegyük külön és mossuk magasabb fokon.

A konyhában a mosogató lefolyójába havonta töltsünk fertőtlenítőszert, majd forró vízzel öblítsük le, mert a szifonban ragadt maradékok tökéletes táptalajt nyújtanak a baktériumoknak. A nagyobb felületek, asztalok, illetve a kád takarításához elegendő a szappanos vagy épp mosódiós víz, a mosódiónak egyébként fertőtlenítő hatása is van.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Bár már a többség nem helyezi be a kártyáját az ATM-be, ami így jóval biztonságosabb, de így is akadnak alkalmak, amikor tilos használni a gépet.
Lifestyle
Anno még szeptemberben élesedtek a Digitális Állampolgár alkalmazás funkciói, a parlament azonban megszavazta, mikortól jön el a korszak, amikor már a személyazonosító igazolványt sem kell magunkkal...
Sztárok
Január 6-tól minden hétköznap délután láthatják a nézők az ikonikus sorozat epizódjait az első résztől.
Sztárok
Kedd este félbe kellett szakítani Az imposztor című darabot a Pesti Színházban. Csak később derült ki, hogy az előadást a Kossuth-díjas Kern András rosszulléte akasztotta meg. A színészhez mentőt...
Sztárok
Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
Utazás
Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.