Köpni-nyelni nem tudott a menyasszony, amikor megtudta, kit akar magával vinni a húga az esküvőjére: „Összetörte a szívem”

Szörnyű helyzetbe került a menyasszony húga kegyetlen kérése miatt: az árulónak titulált testvér nővére esküvőjére egy olyan személyt szeretett volna kísérőként vinni, akit az ara bizony jól ismert már régebbről.

Megdöbbentő kérés

A legtöbb nő már tiniként eltervezi, milyen esküvőt akar majd, ha az a bizonyos nagy Ő egy nap megkéri a kezét: a meseszép ruha és helyszín szinte mindenkinél alap, a hangulatos zenének és díszletnek pedig csak a menyasszony fantáziája szabhat határt, ám a vendégsereg kiválasztása talán a legfontosabb, hiszen ők azok, akik emelni tudják a nagy nap fényét. A vendégek között jobb esetben helyet szoktak foglalni a szülők, testvérek, közeli rokonok, na meg persze a barátok, ám egyik ara sem álmodik arról, hogy a meghívottak között ott üljön valamelyik exbarátja is. Pedig egy 29 éves menyasszonnyal nemrégiben megtörtént a rémálom: a házasodni készülő nő saját húga ugyanis kijelentette, hogy nővére esküvőjére meg is találta a megfelelő partnert, aki nem más, mint az ara egyik volt párja, akivel egy nem mindennapi konfliktus és árulás miatt ért véget a menyasszony kapcsolata annak idején. És ez még nem minden…

Ahogyan a Mirror is írja, a menyasszony húgának kérése nem csupán azért volt megdöbbentő az ara számára, mert így az expasija is ott lett volna az esküvőn, hanem mert annak idején a nő és a férfi kapcsolata épp a kedves kis húg miatt ért véget…
Kattints a további képekért!

Az egész világot körbejárta a szalra szigetelőszalagozott banán híre, amit művészeti alkotásként tartottak számon a szöuli Leeum Művészeti Múzeumban.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Anistont rengeteg hollywoodi nagyágyúval hírbe hozták már három évtizedet felölelő karrierje során. Most úgy tűnik, napjaink egyik legfelkapottabb és legfoglalkoztatottabb férfisztárja vetette ki rá...
      Lifestyle
      Félrelépés? Nem. Nyitott kapcsolat? Majdnem. A toleamória teljesen más szint – és lehet, hogy téged is érint.
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.