Lifestyle

Régi vitában hoztak döntést a most azonosított, 1,5 millió éves emberi maradványok

Másfél millió éves emberi maradványokat azonosítottak Izraelben. Ez a lelet új megvilágításba helyezi az ősi emberelődök ázsiai és európai elterjedésének történetét.

Ősrégi csigolyacsontok döntötték el a régóta húzódó vitát

Az Izraelben eddigi feltárt legősibb, 1,5 millió éves emberelőd-maradványokat azonosították – jelentette a Walla hírportál szerdán. Az Afrikán kívüli második legjelentősebb prehisztorikus, Ovadia nevű izraeli lelőhelyen talált másfél millió éves csigolyacsontok új megvilágításba helyezik az ősi emberelődök ázsiai és európai elterjedésének történetét, írja az MTI. A kutatásban részt vett az izraeli Bar-Ilan Egyetem, az Ono Akadémia központ, az amerikai Tulsai Egyetem és az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).

Korábban úgy vélték, hogy ez egyszeri esemény lehetett, de az új lelet alapján legalább két hullámban zajlott a kirajzás Afrikából Eurázsia irányába. Eddigi tudásunk szerint az első hullámban, mintegy 1,8 millió évvel ezelőtt az ősi emberek eljutottak a mai Georgiába, ahol a mindeddig legfontosabb Afrikán kívüli lelőhelyen, a Dmanisi régészeti helyszínen találták meg ennek nyomait. A Kinneret-tótól délre, a Jordán völgyében, a Beit Zear kibuc melletti Ovadia lelőhelyen talált maradványok alapján ezután egy második hullám is következett 1,5 millió évvel ezelőtt, amely áthaladt Izrael földjén.

Ovadiát az 1960-as évek óta számos alkalommal kutatták a szakemberek, területén gazdag és ritka állatcsontokat, valamint kőeszközöket tártak fel. A közelmúltban újraindultak az őstörténeti ásatások, és ismét átvizsgálták az elmúlt évtizedekben begyűjtött leleteket, melyeket a Jeruzsálemi Héber Egyetem nemzeti természettudományi gyűjteményében helyeztek el. Ezek között Miriam Belmaker paleontológus 1966-ban feltárt, körülbelül másfél millió éves emberi ágyéki gerinccsigolyákat azonosított.

Tudj meg még többet az izgalmas leletről a következő oldalon. Lapozz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Sztárok
      Ősz szakáll, hosszú haj, furcsa mosoly: az Osztrák Tölgy egészen új arcát mutatja a nézőknek.
      Utazás
      Az érdekes utazáson négy laposföld-hívő és egy nem laposföld-hívő vett részt. A cél az volt, hogy az előbbiek a saját szemükkel lássák: az Antarktiszon 24 órán keresztül nem megy le a nap.
      Lifestyle
      Ha te is valami olyan desszertet szeretnél az asztalra tenni az ünnepek alkalmából, ami hamar elkészül és még finom is, mégsem kell vele pepecselni, akkor ezt a receptet imádni fogod.
      Sztárok
      Keanu Reeves nem gyakran mutatkozik a nyilvánosság előtt kedvese, Alexandra Grant társaságában, a minap viszont kivételt tett – a rajongók pedig le sem tudták venni a szemüket a szerelmespárról.
      Lifestyle
      2024-ben számos közkedvelt modell búcsúzik a piacról, mindez pedig fontos korszakhatárt jelez a nemzetközi autóipar történetében.
      Sztárok
      A 78 esztendős amerikai elnöknek kétségkívül Arabella a legtündéribb unokája, aki minden bizonnyal anyjához hasonló szépség lesz, ha felnő, hiszen már most bűbájos kiskamasz.