Lifestyle

3 világhírű magyar sportoló, kiknek teljesítménye mindenkit elkápráztatott: mi rájuk emlékezünk ma, a magyar sport napján

1875-ben éppen ezen a napon, május 6-án rendezte meg a Magyar Athletikai Club Európa első szabadtéri sportversenyét Budapesten. 2000-ben a magyar kormány május 2-án hozott egy határozatot, miszerint május 6. lett a magyar sport napja. Legnagyobb sportolóinkra emlékezünk.

Puskás Ferenc

Puskás Öcsi, vagy Pancho, ahogy Spanyolországban nevezték minden bizonnyal hazánk leghíresebb sportolója volt. 1927-ben született Budapesten, 2006 novemberéig volt köztünk, addig számos, talán megismételhetetlen sportsikerrel ajándékozta meg Magyarországot. Nem is véletlen, hogy megkapta a Nemzet Sportolója címet, de olimpiai aranyat és ezüstöt is hozott hazánknak. 2016-ban egy internetes szakportál a világ valaha élt legjobb labdarugójának választotta, de a FIFA-listán is a legjobbak között említik.

Puskás 85-szörös magyar és 4-szeres spanyol válogatott volt, háromszoros Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) győztes és kétszeres BEK gólkirály volt. 1948-ban Európa legjobb góllövője volt, 10 góljával Európa-kupa gólkirály is lett. 1960-ban ő lett az egyetlen játékos, aki 4 gólt lőtt egy BEK vagy BL-döntőn. A magyar válogatottban pályafutása során 84 gólt szerzett, ezzel 2019-ig ő volt minden idők legeredményesebb európai válogatott játékosa, majd Cristiano Ronaldo megelőzte. Puskás az egyetlen játékos a világon, aki gólt lőtt világbajnoki, olimpiai, Európa-bajnoki, Bajnokok Ligája- és Világkupa-döntőben is. 352 magyar bajnoki mérkőzésen 360 gólt, míg 180 spanyol bajnoki mérkőzésen 156 gólt szerzett, 79 éve alatt 1271-szer lépett pályára és 1571 gólt lőtt, ezzel mérkőzésenkénti gólátlaga 1,24.

Edzőként az Antarktisz kivételével minden földrészen dolgozott, de szövetségi kapitány is volt a szaud-arábiai és a magyar válogatottnál. Sportsikereit hosszan lehet még sorolni és a kitüntetéseiről még nem is beszéltünk, hiszen a teljesség igénye nélkül Puskás a FIFA és az UEFA Order of Merit smaragd fokozatú kitüntetettje lett, de Köztársasági Érdemérem középkeresztje kitüntetést, Budapest Főváros díszpolgári és XIX. kerületi díszpolgári érdemet is kapott. Nevét a mai napig minden felnövekvő generáció ismeri, a magyarok egyik legnagyobb büszkesége. 79 éves korában halálát tüdőgyulladás okozta.

Lapozz!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Christmas
A karácsony elképzelhetetlen a csillogó díszek, a finom sütemények és persze a csúnya pulcsik nélkül! Ez a trend évről évre hatalmas népszerűségnek örvend, és ma már szinte kötelező kelléke az ünnepi...
Lifestyle
Szakmai területen pozitív fordulatra számíthat a Bika. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Gmail címe szinte már mindenkinek van Magyarországon. A Google ügyel is általában a fejlesztésekre, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket.
Sztárok
És amellett sem lehet szó nélkül elmenni, mennyire hasonlít gyönyörű édesanyjára.
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.