Lifestyle

Egy év kihagyás után újra lesznek karácsonyi vásárok, de korlátozásokkal

Erre kell majd figyelni: összegyűjtöttünk minden fontos infót Budapest két legnagyobb karácsonyi vásárát illetően.

Idén ismét lesz karácsonyi vásár

A Covid-19-járvány sok mindent elvett tőlünk, a 2020-as év második fele lényegében eseménytelenül zajlott, olyan értelemben, hogy számos évente megrendezésre kerülő rendezvényt kellett lemondani vagy elhalasztani. Ez lett a sorsa Budapest két nagy karácsonyi vásárának is, amelyeket hagyományosan a Bazilika előtti Szent István téren, illetve az onnan nem messze, pár perc sétára található Vörösmarty téren rendeznek meg.

Most szuper hírrel szolgálhatunk azoknak, akik számára elengedhetetlen a karácsonyi hangulat kialakulásához a vásárokban való nézelődés, vásárlás és persze az ínycsiklandó nyalánkságok megkóstolása, a We Love Budapest cikke szerint ugyanis idén nem kell lemondanunk a vásározásról: november 19-én kezdődik a Szent István téri AdventBazilika és a Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár is. Természetesen egyik sem lesz mentes a járványügyi intézkedésektől, de a sok ajándék, meglepetés és finomság, amivel a vásárok látogatóit várják, mindenért kárpótol majd.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...