"Én nem akarok fitness guru lenni" - Konok Susie személyi edzővel beszélgettünk

Konok Susie már több mint másfél évtizedes, kimagasló sikerekben bővelkedő karriert tudhat a háta mögött. Nem csak a táncban, hanem a testépítés és az alakformálás világában is komoly eredményeket ért el. Emellett évek óta foglalkozik tánctanítással, arról nem is beszélve, hogy az évek alatt kifejlesztett egy saját edzésformát, a DanceTraininget, amely egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Mindezek ellenére azonban nem akar fitness guru lenni, célja a motiválás, illetve a segítségnyújtás azoknak, akik változtatni szeretnének. A Femcafe.hu személyi edző szakértőjével beszélgettünk.

Melyek voltak ez első és legmeghatározóbb gyermekkori élményeid, amelyek a tánc felé tereltek?

A szüleim 5 éves koromban elvittek balett-órára, tehát amióta az eszemet tudom, a tánc és a mozgás a mindennapjaim része, ezért nagyon hálás vagyok nekik. Habár nem mindig volt kedvem a meglehetősen kötött, fegyelmezett gyakorláshoz, amit a balett megkövetel, ők akkor is vittek! És amikor szép balettruhákban felléptünk, na az már tetszett! Később a Flashdance és más táncos filmek, illetve videoklipek hatására folytattam a táncot modernebb stílusokkal, otthon is állandóan gyakoroltam, csapatokat szerveztem az iskolában, baráti körben, akiknek koreográfiákat készítettem, és kisebb rendezvényeken felléptünk.

Ki a kedvenc tánc- és előadóművészed? Napjaink könnyűzenéjéből kiket emelnél ki, akiknek szerinted a legjobb mozgása, akiket imádsz nézni is, nem csak hallgatni őket, ahogyan énekelnek?

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Egyértelmű, hogy Michael Jackson és később Janet Jackson zenéje, klipjei voltak rám a legnagyobb hatással. Mindennap órákat töltöttem azzal, hogy őket néztem, hallgattam, suli után és este lefekvés előtt is. Persze emellett minden táncos klipet megnézek, mert mindenből van mit tanulni.

Gyerekkorodban is rendszeresen sportoltál? Ha igen, mit, miket? Mindezt magadtól vagy szülői nyomásra?

A tánc mellett kipróbáltam még 1-2 sportot, de egyik sem fogott meg annyira. Alkatilag talán a hosszútávfutásra lennék a legalkalmasabb, de azt untam nagyon. A tánc nemcsak sport, hanem művészet, önkifejezés, valaminek a létrehozása is. Ezért olyan élményeket adott, amelyek az én álmodozó gyerekkori önmagamnak tökéletesen megfeleltek.

12 évig profi táncosként dolgoztál, és koreográfusként több sikeres hazai popcsapat háttér-teamjét erősítetted. Melyek voltak ezek a csapatok? Melyik a legemlékezetesebb fellépésed ebből az időszakból? Miért?

Nem titok, hogy Kozso mellett dolgoztam sok-sok évig, és az ő csapatainak a koreográfiáit is én csináltam. Ez is egyfajta kihívás volt, emellett munka is. Heti átlag 5 fellépéssel számolva nagyjából 2600 fellépésen vagyok túl a 10 év alatt… Még kimondva is sok! Talán a legnagyobb egy Kapcsolat-koncert volt, ahol körül-belül 200 ezer ember előtt álltunk a színpadon… De nekem sosem az számított, mekkora a közönség, hiszen egy kisebb fellépésen is pont ugyanúgy kell teljesíteni, mint egy hatalmas koncerten… Mindegy, hogy 20, 200 vagy 200 ezer ember előtt vagyok, én ugyanúgy a maximumot próbálom nyújtani.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A következő alkalommal, amikor egy feszült helyzetben találod magad, próbáld ki ezt a mondatot, és figyeld meg, hogyan változtatja meg a beszélgetés dinamikáját. Talán meglepődve tapasztalod majd,...
      Lifestyle
      A Z generáció kiharcolná magának, hogy hamarabb jöjjön el számukra a nyugdíj, de ezt nem lesz egyszerű elérni.
      Lifestyle
      A kávénak sok hasznos előnye van, ám ha sokat küzdesz a haspuffadás kínzó tüneteivel, érdemes beépítened a reggeli rutinodba egy másik italt, amivel visszanyerheted a komfortérzeted.
      Lifestyle
      A mai nappal kezdetét vette a kínai holdújév és vele a Fa Kígyó éve: cikkünkben most eláruljuk, mire számíthatnak az előrejelzések szerint idén a különböző jegyek.
      Sztárok
      Egészség
      Bár egy alapvetően a szervezet számára nagyon fontos és általános vitaminról van szó, az adagolását illetően azért nem árt vele vigyázni.