Lifestyle

Úttörő magyar kutatás derítette ki: így lehet megelőzni a depressziót

A szaglás és a szervezet védekező rendszerének depresszióval való kapcsolatát mutatták ki a Semmelweis Egyetem szakértői – írja az MTI az intézmény közleménye alapján.

A felnőtt lakosság 5 százalékát érinti

A depresszió súlyosan megterhelő és gyakori pszichiátriai állapot, amely az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a felnőtt lakosság 5 százalékát, körülbelül 280 millió embert érint és hatására világszerte több mint 700 ezren követnek el öngyilkosságot évente. A gyógyszeres kezelés ráadásul sok depressziós esetében teljesen hatástalan, ezért a magyar kutatók új tanulmányukban inkább arra fókuszáltak, hogy hogyan előzhető meg a betegség.

Ehhez először azt mérték fel, hogy kiknél lehet a legvalószínűbb a depresszió előfordulása. Összesen több mint 170 ezer nő és csaknem 150 ezer férfi adatait vetették össze, eredményeik szerint a magas testzsír-százalékkal és alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőknél nagyobb eséllyel jelenik meg depresszió.

A szaglástréning jelentősége

Ezután azt vizsgálták meg, hogy a beazonosított kockázati csoportokba tartozókban van-e közös genetikai háttere a depressziónak. Ilyen összefüggést a férfiaknál nem vettek észre, a nőknél viszont találtak olyan génvariánsokat, amelyek jelenléte összefüggésben áll a depresszió kialakulásával.

A magas testzsír-százalékú, alacsonyabb iskolai végzettségű nők esetében ez a génvariáns az immunrendszerhez, az alacsony testzsír-százalékú, alacsonyabb iskolai végzettségű nőknél pedig a szagláshoz kapcsolódik. Ez alapján elképzelhető, hogy utóbbiak esetében szaglástréninggel csökkenthető lehet a depresszió kialakulásának kockázata.

Egy csésze tea sokkal többet jelent, mint egy finom, forró reggeli vagy esti ital. A közeli és távoli kultúrák évszázadok óta élvezik a teafőzés terápiás előnyeit, alkalmazva a betegségek kezelésében és az egészség támogatásában segítő összetevőket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Lifestyle
Lifestyle
A Huawei újdonságainak bemutatóján jártunk: hazánkba is megérkezett a márka orvostechnikai eszközként regisztrált vérnyomásmérésre képes okosórája, amit ki is próbáltunk!
Lifestyle
Régóta szenvedélyes viták tárgya, hogy vajon a világ legnépszerűbb koffeintartalmú italának rendszeres fogyasztása jár-e bármilyen egészségügyi előnnyel. Egy friss kutatás most nemcsak ezt a kérdést...
Sztárok
Galambos Lajos volt felesége, Boglárka hosszú, méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából, halála mégis megrendítette az egész családot.
Utazás
Az utóbbi pár napban már hozzászokhattunk a 10 Celsius-fok feletti napi csúcshőmérséklethez, de sajnos nem tart sokáig ez az idillikus állapot.
Sztárok
Katalin hercegné a fejébe vette, hogy 2025-ben sikerre visz egy számára fontos célkitűzést, ám benne van a pakliban, hogy ezzel férjénél, Vilmos hercegnél húzza ki a gyufát.
Utazás
A szóban forgó égitest jelenleg még biztonságos - 43 millió kilométeres - távolságban van a Földtől, de néhány év múlva a kék bolygónak ütközhet.