Nagyszabású divatbemutatóval köszöntötte az őszt a Magenta
Tegnap este Budapest szívében, a Bazilika mellett került megrendezésre a Magenta 2012-13 őszi/téli kollekciójának bemutatója. A divatrajongók népes tábora mellett számos celeb is tiszteletét tette a grandiózus eseményen.
A rendezők egy igen ötletes kültéri kifutót álmodtak meg a divatbemutató helyszínéül, így nemcsak a meghívottak, hanem a divatra éhes nagyközönség is megcsodálhatta a kollekció darabjait.
A márka tervezője, Dankó Ágnes elmondása szerint az idei kollekció a harmónia és a nőiesség jegyében született, ezt az anyagválasztás is jól mutatja, hiszen szebbnél szebb szatén, csipke és muszlin anyagokból készültek a bemutatott darabok. Az ősz meghatározó színei, vagyis a meggypiros, a gesztenye, a camel és a zsálya vonultak végig a Platz előtt felállított kifutón, de persze ez alkalommal sem hiányozhattak az elegánsabb vonalat képviselő fekete koktélruhák.
A rendezvény háziasszonya Kiss Ramóna volt, aki kérdésünkre azt is elárulta, hogy az általa viselt csodás arany részletekkel díszített fekete ruhából mindössze egy darab készült. A hangulatról a tavalyi év női hangja, Muri Enikő gondoskodott, aki a bemutató közben több dalt is elénekelt a téren összegyűlt tömegnek. A szervezők további meglepetésekkel is készültek, többek között egy flashmobbal, amin közel száz táncos vett részt.
Az est folyamán bemutkozott a Moni’s ékszermárka őszi/téli kollekciója is. A divatbemutatók végeztével éjszakába nyúló buli vette kezdetét, amin a hazai celebvilágból Keresztes Ildikóval, Iszak Eszterrel, Király L Norbival, Kocsis Tiborral és Varga Viktorral is találkoztunk.
Fotók: Laurenczy Miklós