Sok szelfit posztolsz? Akkor téged kevésbé kedvelnek az emberek
Önértékelés
A vizsgálat bebizonyította továbbá, hogy az önteltnek vélt felhasználók sokkal aktívabban vannak jelen a közösségi média felületein, több bejegyzést osztanak meg, valamint több követővel rendelkeznek és ők maguk is több embert követnek. Az Instagramnak több mint 100 millió aktív felhasználója van csak az Egyesült Államokban, akik másodpercenként körülbelül 1000 szelfit posztolnak. A tanulmányt elemző szakemberek szerint mindannyian, akik használjuk a közösségi médiát, azt szeretnénk érezni, hogy számítunk és értékelik kinézetünket. Megerősítésre vágyunk azzal kapcsolatban, hogy vonzóak vagyunk, így növelve önbizalmunkat. Élvezzük az ismerőseinktől kapott figyelmet, a dicséreteket és a bókokat.
A professzorok úgy gondolják, az eredmény arra utal, hogy egyre inkább az önimádat korszakát éljük, ahol csak a lájkoknak van jelentősége. Azt javasolják, legyünk többször offline, foglalkozzunk kedvenc hobbijainkkal, töltsünk sok időt szeretteinkkel, és vágjunk bele olyan tervek megvalósításába, melyek először túl nehéznek tűntek. Ezek a tényezők állítólag sokkal jobban növelhetik önértékelésünket, méghozzá tartósan, és úgy, hogy az nem múlik mások véleményén és helyeslésén. Felhívták az emberek figyelmét az online világ kettős természetére is: mások nem feltétlenül látnak mindent úgy, ahogyan azt mi értettük – legyen szó akár posztokról, akár nyilvános hozzászólásokról.
Ha így csinálod, az ebédidődbe is beillesztheted.