Szexi tippek: a védekezés legmodernebb formái

A védekezés az idők kezdete óta központi kérdést foglal el a nők és férfiak életében, hiszen egy-egy boldog pásztorórának nagy ára lehet, ha felelőtlenül csinálja az ember. A nem kívánt terhesség elkerülése végett célszerű körültekintően körbejárni a témát, hogy milyen korban (bizonyos egészségügyi és egyéb dolgokat figyelembe véve), milyen fogamzásgátlót érdemes használni. Ehhez pedig adunk egy kis segítséget is! (x)

Miért fontos védekezni?

Ma már számos alkalmi, rövid vagy hosszútávú módszer áll rendelkezésünkre, hogy elkerüljük a teherbeesés lehetőségét. Kamaszkorban, a nemi élet elején még fontosabb, hogy megfelelően kommunikáljunk a témáról, hiszen a védekezéssel több problémát is megelőzhetünk. A nem kívánt gyermekáldás mellett, a nemi betegségeknek (STD-betegségek, vagy a méhnyakrákért felelős HPV) is gátat szabhatunk a megfelelő védekezéssel.

Fogamzásgátlási szokásaink

Magyarországon egy kutatás szerint a 15 éves lányok egyharmada már átesett az első intim együttlétén, ami a legtöbb esetben védekezés nélkül történik meg. A felvilágosítás és a szülők nyitott kommunikációjának hiányában ezért sok fiatal nincs tisztában a veszélyekkel. Hihetetlen, de egy nő majdnem 30 évig alkalmaz valamilyen fogamzásgátló módszert. Ez természetesen azokra az országokra igaz, ahol a fogamzásgátlást nem tiltja semmilyen kulturális szabály, illetve az is fontos, hogy anyagilag is megengedhesse magának egy nő.

Egyes országok, mint Belgium, Franciaország és az Egyesült Királyság rendkívül nagy figyelmet fordítanak arra, hogy jól legyenek tájékoztatva a fiatalos és a felnőttek egyaránt, illetve a fogamzásgátlóhoz jutás is könnyen elérhető. Hazánk viszont nem áll ilyen jól ebben a témában. Nálunk, ugyanis csak Lengyelországban, Oroszországban és Fehéroroszországban rosszabb a témához való hozzáállás.

A modern fogamzásgátló módszerek

Régen a különböző gyógynövényeket alkalmazták, például vaginális golyó formájában, majd jöttek a mostani óvszerek elődjei, de ezek hatásossága és biztonsági szintje messze alul maradt a modern eljárásokhoz képest. Napjainkban hormonokat tartalmazó és hormonmentes módszerek is rendelkezésünkre állnak, amelyeknek használatával biztonságosan tehetünk az ellen, hogy baj történjen.

Spirál

A méhen belüli fogamzásgátlók a spirálok, amelyek hatóanyagokat juttatnak a méhbe, ezzel megakadályozva a megtermékenyítést. Ez viszonylag erős hormonhatást fejt ki, ezért a méhnyak csatornájának nedve kevesebb, viszkozitása nő, így a spermák az ondósejtek, illetve a kórokozók nem képesek a méhbe kerülni. Ha azonban a megtermékenyülés mégis megtörténne, akkor a beágyazódást akadályozza meg. Ez sürgősségi fogamzásgátlóként is használható, illetve más módszerekkel ellentétben kisebb hormonterhelést kap a szervezet.

Tabletta

A hormonális fogamzásgátló tabletták is hatékony megoldást nyújthatnak. De nagyon fontos a rendszeres szedésük, valamint az is, hogy a nőgyógyász a testsúlyunknak és az egészségi állapotunknak megfelelő készítményt írja fel.

Kondom

Azok, akik trombózis hajlam vagy egyéb autoimmun betegség miatt nem szedhetnek hormontartalmú gyógyszert és a spirál sem jöhet szóba náluk, azoknak ott van a kondom, amely nemcsak a terhesség, hanem a különböző nemi betegségek ellen is véd. Sőt, mi több ma már kaphatóak olyan óvszercsaládok, amelyek spermaölő (nonoxynol-9) anyagot is tartalmaznak. Ez azért is népszerű módszer, mert az aktív spermiumszámot lecsökkenti, így nem tud megtörténni a fogamzás.

fogamzásgátlás módszerek nőknek férfiaknak

Lehetőségek férfiaknak

Ebből is látszik, hogy szinte minden esetben a nőket terheli a biztonságos védekezés. De mégis mi van a férfiakkal? A férfiaknak alapvetően három lehetőség közül választhattak eddig, ha nem akartak több száz gyereket. Vagy gumióvszert használtak, vagy elköttették magukat vagy megszakították az aktust. Az elmúlt pár évtizedben a férfiaknak is elkezdtek különböző tablettákat kifejleszteni, amelyek amellett, hogy hatékonyak és biztonságosak, nem okoznak szövődményeket vagy visszafordíthatatlan folyamatokat. Ez a dimethandrolon dekanoát (DMAU) tartalmazó készítmény, amelyet a nők által szedett tablettákhoz hasonlóan naponta kell szedni. Lecsökkenti a spermiumtermeléshez szükséges hormonok hatását, úgy hogy nem csökken a tesztoszteron-szint és a spermiumok száma. Ám, ahogy a női tabletták, ezek sem tudnak megoldást nyújtani a fertőzésekkel szemben.

Ezért nagyon fontos, hogy a számunkra tökéletes fogamzásgátló megtalálása után a rosszul időzített terhesség megelőzése mellett – amelyet egy hozzáértő szakember, nőgyógyász javaslatára kezdünk alkalmazni - arra is nagy hangsúlyt fektessünk, hogy megóvjuk a szervezetünket és a partnereinket a nemi betegségektől. Ha a védekezés ellenére nem vagyunk biztosak benne, hogy nem kopogtat a gólya, vagy aggódunk, mert késik a menszeszünk, akkor érdemes a leghatékonyabb terhességi tesztekkel megbizonyosodni a dologról, majd utána a nőgyógyászunkhoz fordulni, eredménytől függően.

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Christmas
Szeretnéd tudni, mit tartogat számodra az idei karácsony? Most könnyedén kiderítheted! Csak pillants a képre, és az első három szó, amit észreveszel, megmutatja, mire számíthatsz az ünnepi időszakban...
Egészség
A C-vitamin szedése nagyon fontos a téli hónapokban, viszont ennél is meg kell húznunk a határt, különben kellemetlen panaszokba futhatunk bele.
Christmas
A piaci kereskedők előrejelzése alapján idén a fenyőfaárak átlagosan 5-10 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett – közölte az MTI.
Home&Design
2025 legtrendibb hálószobai eleme nem csupán divatos, hanem valódi forradalmat hoz az alvás és az ébredés világába.
Lifestyle
A szakértők szerint ennek az italnak számos jótékony hatása van szervezetünkre nézve, de csak akkor, ha a megfelelő időpontban fogyasztjuk.
Sztárok
Murphy legidősebb fia néhány nappal ezelőtt kérte meg Lawrence lányának a kezét. Mondanunk sem kell, mindkét világsztár repes a boldogságtól.