Megoldás a szívbetegségek ellen - Ezt edd rendszeresen!

Csupán napi másfél alma rendszeres fogyasztásával csökkenthetjük a szívinfarktus kialakulásának kockázatát – állapították meg brit kutatók. A hét éven át tartó kutatás friss eredményeiről a Daily Mail számolt be.

Gyümölccsel az egészségért

Félmillió kínai lakos egészségét vizsgálták négy éven keresztül az Oxford Egyetem kutatói. A résztvevőket 5 csoportba osztották aszerint, hogy milyen gyakran fogyasztanak gyümölcsöt: soha, havonta, 1-3 alkalommal egy héten vagy pedig hét nap alatt legalább négyszer vagy akár hétszer is. A felmérésből kiderült, hogy a lakosság 18 százaléka mindennap, 6 százaléka pedig egyáltalán nem eszik gyümölcsöt. Előbbiek átlagosan napi 150 grammot, tehát nagyjából másfél almának megfelelő mennyiséget fogyasztottak a vitamindús táplálékból.

A vizsgálatok bebizonyították, hogy a gyümölcsöt étrendjükbe beillesztők esetében 25-40 százalékkal csökkent a szívbetegségek kialakulásának kockázata, de jelentősen redukálódott a stroke esélye is, sőt az egészségesen étkezőknek a vérnyomása is jóval alacsonyabbá vált.

Fotó: healthyfoodhouse.com

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Sztárok
Jenilee Harrison egykor igézően szép, bájos nő volt, sajnos azonban nem tudott megbarátkozni az idő múlásával, ezért drasztikus beavatkozások mellett döntött.
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.