Egészség

Koronavírus: akkor kell igazán tartanod az újrafertőződéstől, ha ebbe a korosztályba tartozol

Vajon mennyi az esélye annak, hogy újrafertőződünk, miután egyszer már elkaptuk a koronavírust? Az égető kérdés virológust, pácienst és élénken érdeklődő laikust egyaránt foglalkoztat. Most egy átfogó igényű dán kutatás készült a témában, melynek konklúziója szerint még mindig meglehetősen kicsi az esély arra, hogy újrafertőződjünk, van azonban egy korosztály, melynek nem árt kiváltképp óvatosnak lennie.

Másodszor is megfertőzhet a koronavírus?

Mennyi esélye van annak, hogy ismét megfertőződünk a koronavírussal, miután egyszer már felépültünk a betegségből? Ez az a kérdés, mely egyre élénkebben foglakoztatja nem csupán a kutatókat, de az érintett betegeket, sőt a téma iránt egyre komolyabb érdeklődést mutató laikusokat is. Most egy átfogó igényű dán kutatás készült a témában, mely viszonylag megnyugtató módon tisztázza a kérdést. A szakemberek azt találták, hogy a koronavírusból való kilábalás utáni védettség az esetek többségében legalább 6 hónapon keresztül tart. Ha tehát egyszer már elkaptuk a kórt, szinte biztosak lehetünk benne, hogy az elkövetkezendő fél évben védettek leszünk majd. A The Lancet tudományos folyóiratban publikált dán kutatás szerint az is elmondható, hogy az újrafertőződés esélye meglehetősen kicsi, a 65 év felettiek körében azonban sajnos előfordulhat, hogy a páciens másodszor is megbetegszik - idézi a kutatókat a CNBC.

Fotó: 123rf

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Egészség
Utazás
A szél sokszor élénk lesz, a hőmérséklet a legmelegebb órákban jellemzően 2 és 7 Celsius-fok között alakul, a hét végén viszont ennél melegebb is lehet.
Lifestyle
Ha te is ezek közé a jegyek közé tartozol, használd ki a lehetőséget, és ne félj cselekedni, mert a csillagok most neked kedveznek!
Lifestyle
Ha te is ezek közé a csillagjegyek közé tartozol, tudd, hogy a nehézségek mellett a siker és az elismerés is a te oldaladon áll. Nézz szembe bátran a kihívásokkal, és használd ki azokat a fejlődés...
Lifestyle
Sokak életét keseríti meg a horkolás, amely lehet közel ártalmatlan, de akár a súlyos alvászavar jele is - ezekkel kapcsolatban osztott meg fontos tudnivalókat a szakorvos.
Egészség
Ha te is szeretnéd megőrizni a memóriád és a kognitív képességeidet minél tovább, akkor érdemes ezekből a finom fűszerekből a lehető leggyakrabban fogyasztanod.
Egészség
Egy élelmiszer-szakértő szerint életveszélyes is lehet egy bizonyos finomság túlzott fogyasztása, ezzel pedig jobb, ha minél több ember tisztában van, hiszen egy közkedvelt, hazánkban is népszerű...