Amit a reflux betegségről tudni érdemes

Gyomorégés, mellkasi fájdalom, savas íz a torokban, krónikus köhögés – ezek mind a reflux betegség tünetei lehetnek. Tisztázzuk, hogy mi is az a reflux betegség.

Magyarországon a nyugati országokhoz hasonlóan a felnőtt lakosság meglehetősen nagy része él együtt ezzel a betegséggel, körülbelül minden harmadik embert érint. Sokan úgy élnek együtt betegséggel, hogy nem is tudnak róla, sőt vannak olyanok, akik még kezelik is saját magukat. Szódabikarbóna, vény nélküli savlekötők és lúgosító teák – főleg ezek szerepelnek a repertoárban, de vigyázzunk, mert ha nem fordulunk időben orvoshoz, akkor súlyos szövődményekkel kell számolni.

Mi is az a reflux?
Étkezéskor az ételt a nyelőcső mozgása a gyomor felé hajtja, a nyelőcső alsó záróizma megnyílik, az étel a gyomorba kerül, majd a záróizom bezárul. Ha a záróizom nem működik jól, a gyomorszáj tartósabban nyitva marad, és a savas, maró gyomornedv a nyelőcsőbe visszakerülhet. Refluxnak (visszafolyás) azt a jelenséget nevezzük, amikor a gyomortartalom visszajut a nyelőcsőbe. Önmagában ez még nem kóros, gondot akkor okoz, ha az átlagosnál többször fordul elő. Betegségnek akkor tekintjük, ha a reflux tüneteket okoz.

A tünetek:
A savas reflux jellegzetes tünete a gyomorégés. Előfordul, hogy egyeseknél a reflux gyomorszáj-táji fájdalmat, esetleg émelygést, savas büfögést okoz. A sav olykor feljön a torokba vagy akár a szájba is, savas, keserű szájízt okozva. Olykor a tünetek nem egyértelműek, és a beteg nem gasztroenterológushoz fordul.
Ez a betegség okozhat rekedtséget, éjszakai-reggeli krónikus köhögést, szorító mellkasi fájdalmat is. Sok olyan beteg jelentkezik a háziorvosnál, aki mellkasi fájdalmat panaszol, de az EKG és az egyéb kardiológiai vizsgálatok negatívak, ilyenkor a refluxra kell gyanakodni, mert a szívtájéki szorítást általában a nyelőcsőben lévő gyomorsav okozza.

Kialakulása, megelőzés:
A reflux betegség szinte bárkinél kialakulhat, de vannak tényezők, amik esetében gyakoribb a betegség kialakulása, ilyen például a gyakori köhögés, az asztma, a túlsúly és a stresszes életvitel. A reflux betegség az esetek jelentős részében gyomorsavcsökkentő gyógyszerekkel sikeresen kezelhetőek.
Ha az ember gyomra savasodásra hajlamos, akkor jobb, ha kerüli a túlzott alkoholfogyasztást, a zsíros, nehéz ételeket, köztudottan magas savtartalmú élelmiszerek halmozott bevitelét és a késői vacsorákat.

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Fashion&Beauty
      Ennek a vintage stílusú frufrunak a modern változata finom, légies hatást kelt, ami tökéletes választás lehet egy romantikus, mégis elegáns megjelenéshez.
      Sztárok
      Nagyon megosztja az embereket a kérdés, hogy mit gondolnak igazából a halál utáni életről. Vágó István például nagyon nem hitt benne, de Köllő Babett pont ellenkezőleg van ezzel.
      Lifestyle
      Vannak interneten rémtörténetek, hogy drogokat csempésznek bele a nők italába, viszont ezzel az a baj, hogy a többsége igaz. Most is megtörtént, majd az italok után jött az erőszak.
      Sztárok
      Sárközi Ákos nyert az Év Gasztroarca kategóriában a 2025-ös InStyle MEN of the Year gálán - a sztárséffel és festőművész feleségével, Évával a helyszínen készítettünk interjút.
      Egészség
      Gondoltad volna, hogy van egy olyan ital, amely nem tartalmaz koffeint, mégis rendkívül frissítő hatással bír, ha reggelente fogyasztod? Nos, cikkünkből most megtudhatod, mely ital ad energialöketet...
      Sztárok
      A Buckingham-palota közleményéből kiderül, hogy III. Károly a rákkezelése miatt tartózkodott az egészségügyi intézményben, ahol végül rövid megfigyelésre szorult.