Pszichológus segít, hogy gyermekem születhessen?

Magyarországon több mint 150.000 pár küzd fogamzási problémával, sokan közülük meddőségi központ segítségét kérik, hogy végre gyermekük születhessen. A párok közül sokakat az idő is sürget, vagy speciális egészségügyi problémával küzdenek, míg mások egyedülállóként keresik fel a szakembereket, hiszen évek óta nem találtak olyan párt, akikkel családot tudtak volna alapítani. A meddőség lelki hátteréről Dr. Süli Ágota pszichoterapeutát, és Higi Vera pszichológust, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet szakembereit kérdeztük.
Mennyire jellemző Magyarországon, hogy az emberek pszichológus segítségét kérik egy ilyen helyzetben?
H.V.: Magyarországon a fogamzási problémákkal küzdő párok, illetve egyedülálló nők közül sokan úgy érzik, hogy választaniuk kell aközött, hogy testi, vagy lelki támogatást vesznek igénybe. Gyakran tapasztaljuk, hogy a meddőségi klinika ajtaján átlépve már feladják a reményt, hogy saját maguk is tehetnek valamit a sikeres gyermekvállalás érdekében, hiszen sokszor nehéz hónapok, évek vannak a hátuk mögött, és már nehezen tudják elképzelni, hogy Ők maguk is befolyásolhatják saját sorsukat, történetüket. Emellett sokan – érthető módon – azt is nehezen élik meg, hogy intimitásukba, termékenységükbe sok szakember betekintést nyer, és talán ezért is nehéz számukra vállalni, hogy még egy embert beengedjenek ebbe a körbe. Más kérdés, hogy a meddőségi központok sem feltétlenül nyitottak annak az irányába, hogy pszichológus is dolgozzon a szakmai csoportban, pedig a külföldi tapasztalat is azt mutatja, hogy erre nagy szükség lenne.
Külföldön nyitottabbak a fogamzási problémával küzdő párok a pszichológiai támogatás irányába?
H.V.: Külföldön inkább a szakmai csoportok nyitottsága tapasztalható, hiszen egyre több kutatás támasztja alá, hogy a pszichés támogatás, konzultáció, és csoportos foglalkozások növelik a sikeres gyermekvállalás esélyét. Ennek ellenére több országban, például Svédországban és Hollandiában is tapasztalható, hogy a párok jelentős része nem anyagi, hanem lelki okokra hivatkozva lép ki az IVF programból, hiszen egy idő után nem tudnak megküzdeni a helyzetből fakadó bizonytalansággal, ugyanakkor a pszichológiai konzultáció gondolatát elutasítják. Magyarországon inkább az a tapasztalat, hogy vagy pszichológus segítségét kérik a fogamzási problémával küzdők, vagy IVF központot keresnek fel, a kettő együtt ritkán valósul meg.
Milyen érzésekkel ülnek be a gyermekre vágyó párok az első találkozásra?
S.Á.: Úgy látom, hogy a legtöbben bizalmatlanul ülnek be hozzánk, hiszen még nincs tapasztalatuk ilyen téren, ezért sokan úgy érzik, hogy a pszichológussal történő konzultáció plusz egy kör a kivizsgálások hosszú folyamatában. A közös alkalom végére azonban nagyon gyakran felszabadultakká válnak, kinyílnak, és rájönnek arra, hogy mennyire fontos része az egész folyamatnak az, ha a lelküket is felkészítik, nemcsak a testüket. Ez nemcsak a saját pszichés jóllét szempontjából fontos, hanem ma már a kutatások alapján az is kiderült, hogy a fokozott stressz akár egy évvel is kitolhatja a sikeres gyermekvállalás időpontját, márpedig aki évek óta vágyik gyermekre, az pontosan tudja, hogy akár a havonta jelentkező menstruáció időpontja is milyen fokozott lelki megterhelést jelent.
Milyen speciális csoportok léteznek a fogamzási problémákon belül?
S.Á.: Én főként azokkal a párokkal, illetve egyedülálló nőkkel találkozom, akik idősebbek, egyedülállóak, donációs programban vesznek részt, vagy valamilyen speciális nehézségük van. Egy meddőségi programban részt venni sosem könnyű, hiszen a vágyott baba nem intim körülmények között fogan meg, hanem sok kivizsgáláson és beavatkozáson kell keresztülmenni, de ezeknek a speciális csoportoknak talán még nehezebb a helyzetük. Az Ő számukra különösen fontos a lelki támogatás ahhoz, hogy végigcsinálják ezt a hosszú programot.