Ezek a legérdekesebb karácsonyi népi babonák - Néhányon mi is nagyon meglepődtünk!

Nemcsak a szilveszterhez, de a karácsonyhoz is rengeteg népi hiedelem kapcsolódik. Igaz, ezek mostanában már kevésbé ismertek, most azonban összegyűjtöttük a legérdekesebbeket és a legkülönlegesebbeket, néhányukon pedig nagyon meglepődtünk! Megmutatjuk, mik ezek!

Karácsony előtt: Luca-nap

A december 13-ai szokások egy részét biztosan mindenki ismeri, például azt, hogy ekkor kezdték el barkácsolni Luca székét, amin innentől kezdve minden nap kellett egy kicsit dolgozni, hogy karácsonyra elkészüljön. A hiedelem szerint ugyanis aki szenteste az ünnepi misén ráállt pontban éjfélkor, az megláthatta, kik a boszorkányok. Ha pedig ez megtörtént, és észrevette a banyákat, azonnal haza kellett futnia, hogy azok nehogy széttépjék, majd pedig a mise után rögtön el is kellett égetni a széket.

Ezen kívül ráadásul régen a nőknek tilos volt Luca-napon dolgozik, aki pedig mégis munkába állt, azt megbüntették. Sajnos ez a szabadnap viszont mára már megszűnt, amit kicsit azért bánunk.

Házasság és a leendő férj

Néhány régi babona szerint a lányok rengeteg mindent megtudhatnak a későbbi házasságukról, na és persze a szerelmükről is az ünnepek alatt. Például, aki mákot darált karácsony napján, arról azt tartották, hogy hamar megházasodik majd. Aztán az éjféli misére menet bekötötték egymást szemét, és így meg kellett érinteniük egy kerítést, ami sok dolgot elárult. Ha a fadarab sima és egyenes volt, életük férfija leleményes és nagyon is ügyes lesz, azonban ha inkább durva, szálkás és göcsörtös, akkor nem lesznek ilyen szerencsések, mert egy ügyetlen, esetlen pasi vár rájuk valahol.

De sokszor a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet és cukrot ettek, mert így állítólag könnyen magukhoz édesgethették a jelöltjüket. Ha pedig azt is tudni akarták, hogy mi lesz a házastársuk foglalkozása, akkor a szentmisére menet egy folyóba mártották a kezüket, és kivették belőle az első dolgot, amit elértek, majd ebből jósoltak: ha fa, akkor ács lesz az illető, ha bőr akkor cipész, ha vas akkor pedig kovács. A karácsonyi vacsora után pedig a fiatal nőknek ki kellett menniük a házból, mert úgy tartották, hogy amerről meghallották az első kutyaugatást, arról származik majd a leendő férjük.

Fotók: pinterest.com, wildwoodcollection.com

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Fullon van a gyomrod, de ha arról van szó, még simán lecsúszik egy csoki? Lehet, hogy neked is külön gyomrod van a desszertnek – mutatjuk, mit tehetsz ellene.
      Lifestyle
      A rohanós hétköznapokon, amikor nincs időnk órákig a konyhában állni, a legegyszerűbb megoldás, ha vacsorára bedobunk a sütőbe egy mirelit pizzát – nem kell vele sokat bajlódni, mégis laktató,...
      Lifestyle
      A panelházban, vagy társasházban élők nem is sejtik, hogy mennyi szabály vonatkozik rájuk. Ha nem figyelnek, akkor repülni fog a bírság, amit egyre komolyabban vesznek.
      Sztárok
      Mint kiderült, kezdetben Kamilla kicsit sem volt elragadtatva attól, hogy Katalin is a királyi család tagjává válik, miután Vilmos feleségül veszi őt, ennek pedig megvolt az oka.
      Sztárok
      Sokaknak feltűnhetett már, hogy Katalin hercegné, Vilmos herceg és más brit királyi családtagok gyakran úgy ülnek az autóban, hogy nincs becsatolva a biztonsági övük. Míg az átlagemberek számára ez...
      Fashion&Beauty
      Hiába van már a kanyarban a várva várt tavasz, az időjárás mintha tudomást sem akarna venni róla, a borús, szürke és zord napokban pedig különösen fontos, hogy öltözködésünkkel ne olvadjunk bele a...