Legszebb és legcikisebb szituációk a pasimmal
Néhány lány osztotta meg velünk legszebb és legcikisebb szituációit, amelyeket a jelenlegi vagy ex partnereikkel éltek át. Talán némelyikben ti is a magatokéra ismertek.
"Egy hét együttlét után néztük a felhőket, és azt mondta, majd a nászutunkon is így nézzük a felhőket, így lett."
"Épp az ex-szeretőmmel voltam, amikor bekopogott az akkori aktuális barátom, akivel ugyan már szakítófélben voltunk."
"Az első igazi csókom, kb. negyed másodpercig sem tartott, de minden benne volt. El is pirultam."
"Még régen volt egy srác, az első együttlétünk két percig tartott mindennel együtt. Amikor kérdeztem, hogy : „Ennyi?”, ő azt válaszolta, hogy : „Én egy ilyen egymenetes fiú vagyok.” Ezzel befordult a falnak, majd még hozzátette: „De amíg elalszom, simogathatod a hátamat.” Eddig tartott a kapcsolatunk."
"Az utazás alatt nagyon beteg lettem. A szállodában pedig még nem fűtöttek. A láz miatt nagyon fáztam, az ágy pedig jéghideg volt. Ő addig melegítette hajszárítóval a lepedőt és a paplant, míg elég meleg nem lett, és be tudtam már bújni alá. Miután elaludtam, egész éjjel ébren volt, hogy nézze mennyire vagyok lázas, és óránként cserélgette a csuklómon és a bokámon a hideg vizes borogatásokat. Nem egy gyertyafényes vacsora, de a legtöbb gondoskodás és szeretet, amit addig valaha is kaptam!"
"Snowboardozás közben (kezdőként) elég csúnyán magammal rántottam a pályán. Nem volt egy kellemes élmény, és neki is eléggé fájt."
"Szerenád a Halászbástyánál és vacsora a tövében."
"Nincs ciki szituáció egy kapcsolatban, mindenen lehet nevetni és máris vicces és nem ciki."
"Kettesben elmentünk nyaralni, és egy hétig csak egymásra tudtunk figyelni, mindent együtt csináltunk. Csodás érzés volt együtt felkelni, lemenni a partra, együtt enni, szeretkezni, együtt elaludni, egymásra utalva lenni."
"Gyertyákból szíveket rakott ki az erkélyem alatt (teljesen meglepetésszerűen bukkant ott fel, elvileg több száz kilométerre kellett volna lennie tőlem), majd telefonon hívott ki, hogy nézzem meg."
"Anyuka dörömböl az ajtón szex közben, hogy menjen a fia havat lapátolni..."
"Már régóta tetszettünk egymásnak. Egy alkalommal épp egy nagyobb társasággal voltunk együtt, és egész este éreztem hogy figyel. Ha beszéltünk, egészen közel állt hozzám, úgy duruzsoltunk, mintha már régóta összetartoznánk."
Szerző: Nina