Apró titkaink - Amit eddig nem tudtak rólunk a férfiak
Korábban arról olvashattatok milyen külsejű és személyiségtípussal rendelkező férfiakra vágynak interjúalanyaink. Ezúttal a szexről, az exekről és apró kis titkaikról meséltek nekünk.
Férfi az ágyamban
Abban a hölgyválaszolóink többsége is egyet értett, hogy a legjobb az, ha jelenlegi partnerüknek már van némi tapasztalata a kapcsolatok terén. Azonban azt a lányok fontosnak tartották, hogy párjuk ne legyen szoknyapecér. A szexualitással kapcsolatos vélemény is megegyezett a férfiakéval, vagyis a szex akkor igazán jó, ha az olykor vad, olykor pedig gyengéd. Hölgyeink továbbá fontosnak tartották, hogy a partnerük csábítsa el őket, illetve soha ne mondjon nemet, mikor a nő a csábító fél. A lányoknak az is nagyok sokat nyom a latba, hogy a párjuk ne erőltesse rájuk a szexet. Érdekes, hogy a férfi válaszadóink ezt nem tartották lényeges szempontnak...
Ahogy a férfiak, úgy a nők szerint is azzal a legjobb a szex, akit szeretünk, ellenben szingliként bevállalhatóak az egyéjszakás kalandok. A lányoknál az is első helyre került, hogy a szexhez kell a szerelem, ezt a választ azonban a fiúk közül igen kevesen választották.
Nem hagyhattuk ki, hogy a méretről is kifaggassuk a lányokat. A többség szerint nem a legfontosabb ismérve a jó pasinak, de azért nem is éppen elhanyagolható.
"Az a fontos, hogy mindkettőnknek jó legyen." Emma (21)
"Nem ez a legfontosabb, de számít. Könnyen meg lehet szokni, ha a partneremnek méretes a szerszáma." Jázmin (23)
"Nem kell feltétlen nagynak lennie, de sajnos a kicsivel én meg sose tudtam semmit kezdeni." Bambi (28)
"Számít, de nem az a legfontosabb, nem lehet ilyen szélsőségesen megítélni a szerepét." Sára (20)
"Számít a méret, de nemcsak az. A túl nagy nem jó, de a túl kicsi se. Legyen pont jó." Lili (28)
Elgondolkodtató
Előző cikksorozatunkban a férfiak nagy többsége adott igenlő választ arra a kérdésre, hogy le tudná-e élni az életét az első szerelmével, ha tényleg ő lenne a nagy Ő. A nők többsége is igennel felelt, de nem a nagy többség. Sokak szerint ez eleve halva született ötlet.
"Ez már nagyon rég volt. Így utólag visszagondolva azt mondom, hogy nem, mert kell a tapasztalat, de ha megfogtam volna az Isten lábát elsőre akkor talán." Lili (28)
"Előbb-utóbb valószínűleg érdekelne, hogy milyen lenne mással…" Emmi (36)
"Sajnos minden változik." Lea (47)
"Én abszolút monogám típus vagyok és egy ember mellett szeretném leélni az életem. Azonban szerintem több igazi lehet, hiszen hihetem én valakiről hogy ő az igazi, ha ő mondjuk nem tudja eldönteni, hogy akar-e velem lenni vagy sem." Emma (21)
"A jelenlegi barátommal nagyon jól megvagyunk, de semmiképp sem gondolom, hogy vele élném le az életemet, még túl fiatalok vagyunk hozzá." Sára (20)
Szakítások, exek és szingli életforma
A lányok kimagasló többsége szerint az életükben bekövetkezett szakítások miattuk történtek. Lássuk az okokat.
Nem szerettem.
Nem találtam meg az illetőben azt a személyt, akivel le szeretném élni az életemet.
Mindig csak hittem, hogy szerelmes vagyok
Sosem tudtam egy fiúnál megállapodni.
Már nem éreztem jól magam a kapcsolatban.
Nem láttam közös célokat
Beleszerettem valaki másba.
Azt az embert kerestem, akivel most együtt vagyok.
Olyan emberrel jöttem össze, akivel nem éreztem elég rövid idő után, hogy kapcsolatban kéne lennünk.
Arra is kíváncsiak voltunk, a lányok hogyan teszik túl magukat a szakításon, illetve hogyan viszonyulnak a volt párjukhoz. A lányok fele úgy tudja magát túl tenni a veszteségen, hogy kibeszéli magából a bánatot egy jó barát vállán. Mindössze három nő választja a magányt mint módszert a gyász feldolgozására.
Azonban a válaszadóink közül sokan rögtön fejest ugranak egy másik kapcsolatba vagy legalábbis pasizni kezdenek, hogy könnyebben felejtsenek. A lányok egyharmadát hosszú távon megvisel a szakítás, nehezen teszik túl magukat a volt baráton és sok időbe telik számukra, mire képesek lesznek egy új kapcsolat felé nyitni.
Ami pedig az ex kérdést illeti két nagy táborra oszlottak a megkérdezett nők. Egy részük jó kapcsolatot ápol az exével, míg a többiek soha többé nem keresik fel a volt partnert. Mindössze hárman választották az arany középutat, mely szerint ugyan tartják a kapcsolatot, de csak ritkán beszélnek egymással.
Női titkok
Ahogy a férfiakat úgy a nőket is megkértük arra, mondják el melyik az az egy félelmetes mondat, amelyet sosem hallanának kedvesük szájából. A lányok összegyűjtötték azokat a mondatokat, amelyek hallatán tuti minden nő depresszióba zuhanna.
Már nem szeretlek. Nem vonzol szexuálisan. Megcsaltalak. Lefeküdtem a barátnőddel. Van valakim. Miért nem vagy olyan, mint…? Sohasem szerettelek. Bezzeg az előző barátnőm...Már nem vagyok beléd szerelmes. Miattad lettem meleg. Mást szeretek.