Tengerparti élet - Ilyen az, amikor nincs szél

Majdnem minden nap lemegyünk a tengerpartra. Ha van szél (és pont a mi ernyőnknek jó), a legegyszerűbb a megoldás, hiszen ilyenkor kájtozunk, meg persze Lefi (a párom) is csak szélben tud dolgozni. A szpot tele van élettel, a víz kájtossal, no, de mi van akkor, ha nem fúj a szél? Hát valami ilyesmi.
Amikor nincs szél
Ritka pillanatok egyike, egyetlen windsurf-ös a vízen
Hozzá kell tenni, hogy amit pl. Thaiföldön megszoktunk, az nem is szél, mert itt csak akkor van élet, ha a szél felkavarja a homokot. Oktatni persze kis szélben is lehet, bár ilyenkor szinte nincs is tanulni vágyó. Olykor aztán akad és elméleti oktatás némi gyakorlással vegyítve még ilyenkor is belefér.
Ha akad tanuló, az alapokat talán lehet gyakorolni
Aztán jön a következő nap, tükörsima tengerrel. Érezhetően melegebb van, pedig nem emelkedett a hőmérséklet, csak nincs, ami hűtsön minket. Ilyenkor mintha egy alig lakott vidékre tévedtünk volna, a part szinte csak a miénk. De vajon el tudnád képzelni, hogy napokig csak fekszel egy napozóágyon, néha pedig beveted magad a vízbe, hogy felfrissülj? Mi aligha.
A slackline
A center két tartógerendája közé kifeszített kötélen próbálunk egyensúlyozni, ez a slackline. Otthon a Margitszigeten, illetve a suliban, ahol falat szoktunk mászni, láttunk már ilyet, de én itt próbáltam először. Szóval felteszem az egyik lábam a kötélre és remegni kezd. Próbáljam meg stabilizálni, befeszíteni a mélyizmokat a combomban, de hogyan? Lefi mellém áll, belekapaszkodom a kezébe, két lábbal már a kötélen állok, de elengedni nem merem a kezét. Aztán jön egy srác, Stan, aki egy laza mozdulattal feláll a kötélre és lép néhányat. Oké, próbálom újra, a lábam továbbra is remeg, elképzelni sem tudom, hogy lehetne „megállítani” a remegést.
Kezek a magasban, így jobban megy az egyensúlyozás
Eltelik negyed óra, húsz perc, mint a gyerek, aki most tanul járni, de minden egyes alkalommal elesik. Néha figyelmeztet valaki, hogy ne a lábam nézzem, mert a fejem súlya lehúz és elveszítem az egyensúlyom. Vagy, hogy ne egyenesítsem ki a lábam, mert a hajlított térdtől lesz rugalmas a mozgásom. Hogy a kezem tegyem oldalra és egyensúlyozzak vele.
Csak egy kis gyakorlás kell és már meg is vannak az első lépések
Ez sem megy egyik napról a másikra, de az idő úgyis magától megy, tőlem függ, hogy csinálok-e valamit, vagy sem. Egy idő után már nem remeg a lábam és lépni is sikerül párat. Persze leesek. Persze újra felállok. Így megy ez mindig.
Oldalak
