Álom, álom... édes álom?
Na, jó, ez durva volt! Olyan álmom volt, hogy egyszerűen nem hiszem el! Mintha több álom szövődött volna egymásba. Pont egy hete találkoztam egy szinkronrendező barátommal, de olyan helyen, amire nem számítottam. Kiderült, hogy a Malom udvarban is van egy szinkron stúdió. Nem tudtam róla. Kicsit elbeszélgettünk, aztán mindenki ment a maga dolgára.
Igazi rémálom
Ma azonban azt álmodtam, hogy felhív egy gyártásvezető, aki azt mondja, "hallottam pár furcsa megjegyzést Lacitól (a szinkronrendező, akiről beszéltem), ezért hívlak. Tényleg elmész Németországba?" Nem is értettem, de persze válaszoltam. "Igen, de csak november végén." (Hozzáteszem, hogy ez teljesen igaz. November végén a Szépség és a Szörnyeteggel Berlinbe utazunk.) És ezennel meghívott egy munkára. Szépen elmentem, ahol beinvitált a fent említett szinkronrendező egy szobába. Azt hittem, hogy ott lesz a munka, de nem. Vízilovak voltak a szobában.
Minden teketóriázás nélkül ez a Laci fogott egy nagy fából készült lapátot (ami kicsit olyan volt, mint amikkel a pizzákat teszik ki és be a kemencébe) és megpróbálta lecsapni a hozzánk legközelebb álló víziló fejét! Nem hittem el! És négy vagy öt csapás után, sikerült is lefejeznie. Fölemelte a fejet, és kiabálni kezdett, hogy “IIGGEEEENNN! EZAZZ!!!” és közben mutogatta a véres vízilófejet. Valahogy megértettem, hogy ő ezeket az állatokat megeszi, illetve a húsukkal kereskedik.
A következő helyszín valami iskolaszerűség volt, ahol kétszer is jártam egymás után, de kicsit már keveredik bennem a dolog.. A lényeg, hogy szembe jött velem ez a Laci, kezében valami uzsonnás dobozzal. Azt mondogatta, hogy ez friss rántott husi, a gyerekek szeretni fogják. Kikaptam a kezéből és futni kezdtem a sok gyerek között. Nem akartam, hogy a gyerekek, vagy bárki víziló-rántotthúst egyen. Közben nagyon sok ismerős arc bukkant föl, egy csomó kolléga a színházból. A kis cuccot el tudtam rejteni egy szekrény mögött, de indulnom kellett tovább valahová. Nem emlékszem pontosan, de tudom, hogy utasítást kaptam. Mintha valaki szó szerint felülről utasított volna, hogy akadályozzam meg ezt az egészet, majd tovább küldött valahová, de akárhogy gondolkodom, nem emlékszem a második “feladatra”.
Oldalak
