Csak nevetek, néha pedig javítok, amikor megerőszakolják az anyanyelvemet
Azt gondolom, érdeklődő személyiség vagyok, így nem csupán olvasok (persze, nem csak szépirodalmat), de igyekszem több fórumon informálódni minden esetben, még akkor is, ha épp egy sminkecsetről van szó, pláne, ha komolyabb a téma. Már jó ideje kistányérnyi szemekkel konstatálom, hogy nagy bajban van az anyanyelvünk. A minap egyébként erre egy rádióműsor is bőven rátett.
A rádióban egy nyelvészeti magazinműsor ment. Lényegében, azt hiszem, az agyvérzésig sikerült idegesíteni magam, amikor az elől-hátul doktor nyelvész szinte minden betelefonálónak ugyanazt a választ adta, meglehetősen túlzó liberalitással: szerinte ugyanis minden olyan forma, amit magyar ember használ, az helyes. Oka lehet területi szokáselv, vagy bármely más, akár kommunális közösség, de időintervallumban behatárolható egyéb szokásbeli „lemaradás”.
Hmm… Tehát tulajdonképpen teljesen mindegy, mit tanulsz, vagy mi áll a könyvekben? Egyébként a szórendről még nem is beszéltünk, csak teljesen alapvető dolgokról. Különösen szeretem, aki jó hangosan, nagy magyarsággal, kiabálva tapos az anyanyelvemen, ráadásul olyan szavakkal, hogy azok egyenesen felnyársalják a dobhártyám! Slussz poén, hogy ezt gyakran tévések és rádiósok teszik.
Kérem szépen, megejtenék egy halk kérdést: miért is kellene ilyen megengedőnek lenni?
Ez a hivatalos nyelv és slussz
Nézzük csak Németországot, ahol a nyelvjárások néha lehetetlenné teszik, hogy egyáltalán megértsék egymást az emberek: ők meg tudták oldani azzal, hogy bevezették a „hochdeutsch” fogalmát. Ez a hivatalos nyelv és slussz. Saját szememmel, fülemmel tapasztaltam, amint egy német cégnél az össze-vissza karattyoló kollégát felszólították a többiek, hogy használja a hivatalos német nyelvet munka közben… Nálunk ezt persze fel sem merem tételezni, hogy elvárjuk, de azt igen, hogy legalább azok, akik a kultúrát képviselik: legyenek kedves alkalmazni a tudásukat.
Emellett a Facebookos kommentelőket olvasva tényleg kinyílik az ember zsebében a bicska. Persze, vannak esetek, amik folyamatos kérdőjelek a helyesírásban, tekintve, hogy rengeteg új szót integrálunk be a nyelvünkbe a globalizáció folyamán, de az igekötő és az ige helyzete: az fix. Tehát a „megtaláltam”, még véletlenül sem „meg találtam” és az „árukapcsolás” sem lesz soha „árúkapcsolás”…
Amikor a műveletlenek mondják meg
De ezernyi példát hozhatnék. Ez különösen idegesítő, amikor épp egy vitafórumba cseppen az ember, megjelenik valaki, aki majd jól megmondja… És igazából meg sem tudja mondani, mert műveletlen, mint egy tök. Ha jeleznéd esetleg, hogy nem igazán jó a helyesírása, akkor felháborodik… Nem kellene. Az ilyet szégyenletesnek kellene tartani.
De ezt még lehet fokozni: a kedvenceim a csini fiúk és csini lányok, akiknek sem pink, sem lila lövetük sincs a világról, ami nem lenne baj, ha nem lenne hallható véleményük. A rosszabb, ha a véleményét olvasni kell. Lehet rajtad 20 milliónyi smukk, meg ruha, a feneked alatt Bugatti, de könyörgöm, nem ugyanolyan igénytelenség az alapismeretek hiánya, mintha nem fürdenél hetekig? Emellé persze gyakran le is nézik azt, aki iskolázott, vagy csak simán tud írni és olvasni… Mármint szabályosan. Engem például meg sem ráznak már a kioktató hangú, hibáktól hemzsegő kommentek, miután rájöttem, hogy az alapvető szavakat sem érti a delikvens… (például ezt sem értené).