Megszűnik a kínzó haspuffadás, ha mostantól ezt iszod reggelente kávé helyett

A kávénak sok hasznos előnye van, ám ha sokat küzdesz a haspuffadás kínzó tüneteivel, érdemes beépítened a reggeli rutinodba egy másik italt, amivel visszanyerheted a komfortérzeted.

Hamar érezni fogod a hatását

A kávé a reggeli órákban szinte mindenkinek elengedhetetlen, hiszen pikk-pakk beindítja a napot, a szervezetet pedig energiával tölti fel. Viszont egyeseknél nemcsak az ébredés utáni rutin része, hanem délután is előszeretettel kortyolgatnak egy csészével, hogy felrázzák magukat a munkahelyükön a fáradtságból, esetleg az ebéd utáni lomhaságból, így frissen tudják folytatni a tennivalóikat. Elmondható tehát, hogy a koffeines ital hozzájárul a koncentráció visszanyeréséhez és lendületet nyújt – emellett, ahogyan azt egy korábbi cikkünkben is kifejtettük, ha ideális időpontban fogyasztjuk, a szervezetre is jótékony hatással bír –, ám tény, hogy bizonyos panaszok orvoslásában nem tud segíteni. Például a kellemetlen haspuffadással szemben nem tudja felvenni a harcot, azonban jó hír, hogy létezik egy másik, hasonló élénkítő tulajdonsággal rendelkező innivaló, amivel kiválthatod a keserű nedűt, és még a kényelmetlen felfúvódást is száműzheted. A részletekért olvass tovább a galériában!

A haspuffadás pillanatok alatt el tudja rontani az ember komfortérzetét, ráadásul nagyon sokan küzdenek rendszeresen a problémával, éppen emiatt fontos, hogy tisztában légy azzal, milyen alternatív módszerekkel kezelheted a tüneteket, ha nem szeretnél gyógyszert bevenni.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Forrás: Huffpost

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.