Jobb, mint az altató: egy pohár ebből a csodaitalból lefekvés előtt, és úgy alszol majd, mint a bunda

Mindössze három hozzávalóra van szükség ahhoz, hogy elkészítsd azt az italt, amely hatalmas segítséget nyújthat számodra, ha alvási zavarral küzdesz.

Pillanatok alatt álomba ringat

Nincs is annál frusztrálóbb és kimerítőbb érzés, mint amikor lefekvés után képtelenek vagyunk elaludni és órákon át csak forgolódunk az ágyban – ilyenkor ráadásul nem csupán a szervezetünk nem tud megfelelően regenerálódni, hanem a lelki egyensúlyunk is felborul, ami nappal fáradtsághoz, ingerültséghez vezet. Az ilyen borzalmas éjszakák után a legtöbbször úgy ébredünk, mintha fejbe vertek volna minket valamivel, arról nem beszélve, hogy mindez a teljesítőképességünkre is igencsak negatív befolyással bír. Ismerős számodra is mindez? Ha igen, akkor bizonyára még te sem találtad meg az ideális „ellenszert” a probléma leküzdésére, szerencsére azonban nem kell tovább keresgélned, ugyanis létezik egy kiváló hatással rendelkező nedű, ami csupán három összetevőből áll, mégis drasztikus változást hozhat az életedbe, megoldva az elalvással kapcsolatos gondodat. A részletekért olvass tovább a galériában!

Mindannyian tudjuk, hogy a jó éjszakai alvás elengedhetetlen ahhoz, hogy készen álljunk az előttünk álló nap tennivalóira. Ha te is olyan vagy, akinek nehezen vagy szinte soha nem jön álom a szemére, érdemes megfogadnod Sabrina Bawa szerző és életmód-tanácsadó tippjét.
Kattints a további képekért!

Gondoltad volna, hogy egy szinte minden háztartásban megtalálható csodaszer még az éjszakai horkoláson is segít?

Leadfotó: 123rf

Forrás: Mirror

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Sztárok
Galambos Lajos volt felesége, Boglárka hosszú, méltósággal viselt betegség után távozott az élők sorából, halála mégis megrendítette az egész családot.
Utazás
Az utóbbi pár napban már hozzászokhattunk a 10 Celsius-fok feletti napi csúcshőmérséklethez, de sajnos nem tart sokáig ez az idillikus állapot.
Sztárok
Katalin hercegné a fejébe vette, hogy 2025-ben sikerre visz egy számára fontos célkitűzést, ám benne van a pakliban, hogy ezzel férjénél, Vilmos hercegnél húzza ki a gyufát.
Utazás
A szóban forgó égitest jelenleg még biztonságos - 43 millió kilométeres - távolságban van a Földtől, de néhány év múlva a kék bolygónak ütközhet.
Egészség
A vastagbélrák világszerte és Magyarországon is az egyik legsűrűbben előforduló daganattípus. A szakemberek ugyan könnyen kiszűrik, tünetei viszont rendkívül változatosak, sőt olykor alattomosak is...
Lifestyle
Jövőre már nem látogathatjuk az egyik legkedveltebb és legikonikusabb fővárosi plázát, mely csak az évtized végén nyitja ki újra a kapuit.