Utazás

Borzasztó idő vár ránk a héten: az orrunkig sem látunk majd a ködtől, hétvégén pedig olyan fordulat jön, amitől már most borsódzik a hátunk

A november sajnos az igazi lehűlést is meghozza: készülhetünk a zord, barátságtalan őszi időre.

Mindent beborító köd és csípős hideg

A következő napokban többfelé kell akár hosszabb ideig is megmaradó ködre számítani, a borult, ködös tájakon szitálás is előfordulhat. Mindenszentek napján, pénteken naposabb és ködös, párás területek egyaránt lehetnek, a hőmérséklet 13-20 Celsius-fok között alakul, majd a hét végén jelentékeny lehűlés érkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amit vasárnap juttattak el az MTI-hez. Ha a további részletekre is kíváncsi vagy, nyisd meg galériánkat: a cikk rögtön folytatódik!

Hétfőn az alacsony szintű felhőzet és a köd csak lassan szakadozik, helyenként tartósan megmaradhat és ezeken a területeken néhol nem kizárt a szitálás sem. Több napsütésre a kissé szelesebb - elsősorban északkeleti - tájakon van kilátás. Emellett nyugat felől fátyolfelhők is sodródnak fölénk. Az északias szél főként a Bodrogköz térségében, valamint néhol az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban felhős, ködös részeken általában 14-17, míg a naposabb részeken nagyrészt 18-21 fok között valószínű.
Kattints a további képekért!

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Így ünnepelte 2024-ben az Inspiráló Nőket a Femcafe
Utazás
Lifestyle
A változtatás október 26-án lépett életbe, és már most borítékolható, hogy sokakat érzékenyen fog érinteni.
Sztárok
Úgy tűnik, nincs minden rendben Harry herceg és Meghan Markle háza táján: szakértők szerint árulkodó jelek utalnak arra, hogy a sussexiek házassága válságba jutott.
Sztárok
Roman Burcev korábban rengeteg pénzt keresett pusztán azért, mert kísérteriesen hasonlított az Oscar-díjas hollywoodi filmcsillagra, Leonardo DiCaprióra. Aztán hirtelen berobbant a koronavírus-...