Marco Rossit nem kettő, de nem is négy csodálatos bombázóval látták együtt

Csoda, hogy Marco Rossi nem pirult bele ebbe a szituációba, de láthatóan igazán élvezte.

A végén majd Marco Rossi is szurkolhat az egyik csodaszép hölgynek egy világversenyen

A magyar válogatott egy pozíciót rontott, ezzel a 32. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, de ez nagyon jól tudjuk, hogy nem jelenet még semmit.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a Nemzetek Ligája első fordulójában 5-0-s vereséget szenvedett a 13. helyen álló németek otthonában, majd a Puskás Arénában gól nélküli döntetlent játszott a 75. bosnyákokkal. A hetedik pozíciót elfoglaló hollandokat október 11-én fogadja a nemzeti csapat, akik ellen szintén nem lesz könnyű dolgunk.

Marco Rossi mindenesetre elmondta, hogy mindent megtesznek a győzelemért. A szövetségi kapitánynak a gyönyörű rajongókra is van ideje, de hogy kikkel fotózták le az edzőt, az a galériánkból kiderül!

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint nem léphet pályára eleve vert seregként a magyar labdarúgó-válogatott, amely jövő pénteken Hollandiát fogadja, két hét múlva pedig Bosznia-Hercegovina vendégeként lép pályára a Nemzetek Ligájában.
Kattints a további képekért!

A magyar labdarúgó-válogatottnak már nincs dolga az Eb-n, így Szoboszlai Dominik is a jól megérdemelt pihenését tölti. A buli után már a párjával romantikázik.

Leadfotó: MTI Fotó – Szigetváry Zsolt

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Sztárok
Minderről maga a néhai hercegné vallott Andrew Mortonnak, akivel Diana titokban együtt dolgozott életrajzának elkészítése miatt, így mindenféle bennfentes információt közölt a férfival.
Sztárok
Dér Heni leleplezett néhány titkot, de kiderült, hogy az idei Nyerő Páros szereplőinek, Miskovits Marcinak és Nicola Nicoleta-nak már mások az igényeik, ha leszáll az éj, és bebújnak az ágyba.
Sztárok
Harry herceg a minap részt vett a WellChild Awards díjátadón Londonban, ahol a jelenlévő gyerekekkel is beszélgetett, a csevegés során pedig elárult egy aranyos titkot kislányáról, Lilibet...