Szoboszlai miatt szólogatnak be az RTL-nek a szurkolók, még mindig nincsen megbékélés

Rengetegen lennének kíváncsiak Szoboszlai Dominik következő meccsére, de ezt csak úgy tudják majd megnézni itthon, ha fizetnek érte.

Újabb rangadó vár Szoboszlaira, ráadásul ez őrülten pikáns lesz, így a szurkolók megint kiakadtak

Rengeteg minden történik ismét Szoboszlai Dominik körül. Ugyebár a focista nem olyan rég megkérte a jelenlegi párja, Buzsik Borka kezét, aki igent mondott. Persze utána már rögtön a focira kezdett el koncentrálni.

Szoboszlai Dominik legutóbb a Chelsea ellen bizonyíthatott a csapatával. A magyar középpályás végig a pályán volt, és igyekezett segíteni a Liverpoolt. Az első játékrészben ígéretes helyzete, a másodikban nagy mentése akadt, a rangadót pedig sikerült is 2-1-re megnyerni hazai pályán.

Most ismét nagy megmérettetés vár a focistára, de hogy min akadtak ki a drukkerek, az a galériánkból kiderül!

Folytatódik a Bajnokok Ligája, és ismét elsőként választhatott az RTL a mérkőzések közül. Így dőlt el, hogy kedden a Real Madrid – Dortmund, míg szerdán a RB Leipzig – Liverpool meccset fogják kizárólagosan adni.
Kattints a további képekért!

A hozzászólóktól a legtöbb helyen visszafogott kommentek születtek Szoboszlai Dominik bejelentése miatt, de akadt egy hely, ahol valósággal elszabadult a pokol.

Leadfotó: MTI Fotó – Czeglédi Zsolt

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time -:-
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...
      Sztárok
      A Rock 'n' Roll királya, Elvis Presley örökre beírta magát a zenetörténelembe, nemrég pedig unokái, Harper és Finley Lockwood is felhívták magukra a figyelmet – pedig még csak 16 esztendősek!
      Sztárok
      A múlt héten a műsorvezetők betegsége miatt maradt el a Bochkor című népszerű rádióműsor néhány adása, ám - a rajongók legnagyobb sajnálatára - a közkedvelt rádiósok a következő napokban sem térnek...
      Utazás
      Meddig kell még várnunk az igazi tavaszra? Nos, az előttünk álló héten biztosan nem érkezik meg, helyette olyasmit kapunk a nyakunkba, amitől rögtön lehervad a mosoly az ajkunkról.
      Lifestyle
      Meglepő, mi lett a sorsa az Európai Bizottság hét évvel ezelőtti irányjavaslatának, mely a félévenkénti óraátállítás megszüntetését szorgalmazta az Európai Unió területén.
      Lifestyle
      A csillagok most nem pihennek: három csillagjegy különösen erős energiák kereszttüzébe kerül a héten. Vajon te is köztük vagy?