Csodálatos meglepetés: ezt a különlegességet kapta először Harrytől ajándékba Meghan

Romantikus oka van annak, hogy július 4-e különleges nap Harrynek és Meghannak, aminek történetét maga a herceg mesélte el önéletrajzi könyvében.

A herceg nagyon figyelmes volt

Amikor Harry és Meghan megismerték egymást 2016 nyarán, az első randijuk olyan jól sikerült, hogy megbeszélték, másnap újra találkoznak, ami pont az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb nemzeti ünnepére, a függetlenség napjára esett. Akkoriban a herceg még szülőhazájában élt, míg az egykori színésznő Kanadában lakott, ahol a Briliáns elmék című sorozatot forgatta, azonban olyan hamar lángra kapott köztük a szerelem, hogy Károly király fia ragaszkodott hozzá, hogy komolyan próbálják meg a kapcsolatot – a többi pedig már történelem. Köztudott, mennyi botrány alakult az elmúlt években a házaspár és a királyi família között, melyek közül az egyik legnagyobb port kétségkívül a sussexi önéletrajzi könyve, a Tartalék kavarta. A memoár kíméletlenül kiteregeti a családi szennyest, de persze nem csupán vádak és sérelmek fogalmazódnak meg benne, Harry ugyanis sokat mesél önmagáról, valamint feleségével való kapcsolatáról – többek között például románcuk kezdeti időszakát is bemutatja, megemlítve, miért volt különleges a második randevújuk. Részletek a galériában!

Harry herceg a Tartalék című emlékiratában így emlékszik vissza második randevújukra: „Besétált, egy csinos, fehér csíkos, kék nyári ruhát viselt. Ragyogott. Felálltam és azt mondtam: 'Ajándékot hoztam.' Egy rózsaszín dobozt nyújtottam előre. Megrázta, kérdezte, mi ez?” - olvasható a kötetben.
Kattints a további képekért!

Jennie Bond királyszi szakértő szerint súlyos következményekkel járhat a jövőben mindaz, amit Harry herceg és Meghan Markle mostanában tesz.

Leadfotó: Samir Hussein/WireImage/Getty Images

Forrás: People

Oldalak

Video Inspiráló Nők Díj 2024 - Szavazz te is a kedvencedre!
Lifestyle
A Halak rengeteg segítséget kap a problémái megoldásához. Heti horoszkóp.
Lifestyle
Ha így készíted a burgonyapürét a továbbiakban, akkor számíthatsz rá, hogy az egész család repetázni fog belőle, és másnapra már tuti nem marad a mennyei köretből.
Sztárok
A hercegné a minap egy gálán járt Los Angelesben Harry herceg nélkül, és bizony meglehetősen kitett magáért, már ami a kinézetét illeti.