Ezek Donald Sutherland legjobb filmjei a közönség szerint, mindet érdemes pótolni, ha még nem láttad őket

Donald Sutherland sosem volt az a főszereplő típus, de mindig kiemelt mellékkaraktereket játszott többnyire a filmekben. Most kiválogattuk, hogy a közönség szerint melyek voltak a legjobbak.

A legenda Emmy- és Golden Globe-díjat is nyert a pályafutása során

Sajnos hosszú betegség után 88 évesen Miamiban elhunyt Donald Sutherland. A halálhírt a fia, a szintén elismert színész Kiefer Sutherland jelentette be.

„Személy szerint a filmtörténet egyik legfontosabb szereplőjének tartom. Soha nem ijedt meg egy szereptől sem, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett. Ennél többet nem is kívánhat az ember. Egy jól megélt élet volt az övé” – írta a színész.

A filmvásznon 1964-ben mutatkozott be az Élőhalott kastélya című olasz horrorfilmben. A galériánkban megmutatjuk, hogy melyek voltak a legjobb filmjei a közönség szerint.

A listát az IMDb segítségével állítottuk össze. Az 1967-ben bemutatott A piszkos tizenkettő című amerikai háborús akciófilm hozta meg Donald Sutherlandnek az ismertséget, később a szintén háborús tematikájú MASH és a Kelly hősei filmekkel még ismertebb lett.
Kattints a további képekért!

Gyászol a filmvilág: hosszú betegség után elhunyt a zseniális színész, Donald Sutherland, aki többek között olyan klasszikusokban bizonyította be tehetségét, mint A piszkos tizenkettő, a Büszkeség és balítélet és Az éhezők viadala-filmek.

Leadfotó: Dominique Charriau - Getty Images

Oldalak

Video Tóth Andi ekkor térne visssza az énekléshez
Sztárok
Hihetetlen, de vannak olyan sztárok, akik maguktól gondolták úgy, hogy nem szexelnek egy jó darabig. Árpa Attilának például tavaly volt olyan időszaka, hogy nem bújt ágyba senkivel.
Lifestyle
Elképesztő kánikula vette kezdetét egész Magyarországon. Sajnos nem fog csak úgy eltűnni, és már lehet azt is előre látni, hogy melyik lesz a hét legpokolibb napja.
Sztárok
Bár sokan úgy gondolják, hogy Katalinnak semmi oka a félelemre fiát, Györgyöt illetően, hiszen a herceg igazi mintagyerek, ez mint kiderült, közel sincs így.