Vilmos elképesztően megharagudott Harryre: olyan féltékenység lett úrrá a trónörökösön, hogy dühében üvölteni kezdett öccsével

Harry pár évvel ezelőtt egy jelentéktelennek tűnő, mégis annál nagyobb kéréssel fordult a néhai Erzsébet királynőhöz, aki engedélyezte unokájának, hogy megszegje a protokollt. Nos, Vilmos ettől egyáltalán nem volt boldog, sőt...

Szőrszálakon ment a vita

Vilmos és Harry éveken át a testvérek mintaképei voltak, nem véletlenül: a két herceg szoros, közeli viszonyt ápolt egymással, az anyjukkal történt tragédia pedig nyilván közelebb is hozta őket, hiszen Diana halála után csak egymásra számíthattak, mivel senki sem értette igazán körülöttük, milyen veszteség is érte őket. Minden megváltozott azonban, amikor Harry megismerte Meghan Markle-t, és mindenben őt rakta az első helyre. A herceg ekkor távolodott el bátyjától és Katalintól is, az pedig, hogy a sussexiek otthagyták a palotát, majd az Egyesült Államokba költöztek és kiteregették a család összes szennyesét, egyáltalán nem javított a két testvér viszonyán, sőt mi több, csak még nagyobb éket vert közéjük. Még apjuk és Katalin rákbetegsége sem hozta őket egymáshoz közelebb - egy biztos, mindkét hercegnek mélyek a sebei, amik csak nagyon nehezen gyógyulnak. Vilmos például mindig is féltékeny volt Harryre, amiért öccsének sokkal nagyobb függetlenség és szabadság adatott meg a trónöröklési rendben elfoglalt helye miatt, de azért is irigykedett rá sokszor, amiért a néhai Erzsébettel a sussexi herceg olyan jó kapcsolatot ápolt, a királynő pedig oly sokszor megbocsátott neki és szemet hunyt hibái felett. Egy alkalommal még azt is megengedte Harrynek, hogy megszegjen egy komoly protokollt - olyat, amire korábban még sosem volt példa, emiatt pedig Vilmos bizony rendesen dühbe is gurult...

Harry Meghannal való esküvője előtt engedélyt kért a királynőtől az egyik protokoll megszegésére: a herceg egy olyan kéréssel fordult Erzsébethez, amit az uralkodó végül nem tagadott meg tőle, ez pedig hihetetlen módon feldühítette Vilmost, aki úgy érezte, megint Harry a kedvenc, akinek mindent szabad.
Kattints a további képekért!

Sokak szerint Katalin rendkívül bátor, erős és példamutató nő, hogy nem hagyott férjének, a trónörökös Vilmosnak egy bizonyos dolgot.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Élénk színek, merész minták: Íme a 2025-ös divattrendek
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.