Lifestyle

December elején nyílt napot tart a Magyar Képzőművészeti Egyetem

A Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) 2023. december 6-án ismét megrendezi hagyományos nyílt napját. A nyílt napon az Egyetem kitárja kapuit a képzőművészeti szakok iránt érdeklődő fiatalok, elsősorban a középiskolások előtt.

Minden évben sokszoros a túljelentkezés

A Képző tekintélyes névvel bír, különleges helyet foglal el a hazai felsőoktatásban, a magyar képzőművészet szereplőinek 80 százaléka itt tanult az elmúlt bő 150 évben. Minden évben sokszoros a túljelentkezés a Képzőre, a nyílt napon az egyetem arra helyezi a hangsúlyt, hogy az érdeklődőknek testközelből bemutassa, hogyan is folyik a művészeti képzés az egyetemen. A nyílt nap fő célja, hogy kívül-belül láthatóvá tegye az egyetemet a potenciális felvételizők előtt.

A program 10 órától kezdődik. A leendő felvételizőket az Andrássy út 69. szám alatt lévő patinás épületben dr. habil. Erős István rektor köszönti, majd praktikus, az egyetemi jelentkezéshez elengedhetetlen információkat kapnak a Tanulmányi Osztálytól. A Hallgatói Önkormányzat képviselőit is lehet kérdezni, akik bemutatják a diákoknak, miért érdemes a Képzőre jönni, milyen közösségi élet és programok várják a leendő egyetemistákat. Mindezt a tanszékek - Szobrász Tanszék, Festő Tanszék, Grafika Tanszék, Vizuális Művészet Tanszék, Látványtervező Tanszék, Intermédia Tanszék, Restaurátor Tanszék, Képzőművészet-elmélet Tanszék, Tanárképző Tanszék – tematikus bemutatkozása követi, ahol jeles képzőművész oktatók színes, érdekes szövegeken és vizuális anyagokon keresztül ismertetik meg az érdeklődőkkel a különböző képzések sajátosságait.

Új szakok

A Magyar Képzőművészeti Egyetemen a régi, klasszikus képzések mellett az új, csupán két tanévvel ezelőtt indult szakok - a képzőművész mesterszak, a kortárs művészetelméleti és kurátori ismeretek mesterképzés, valamint a vizuális művészet alapképzés - is várják a diákokat. A vizuális művészet képzés egyre népszerűbb a világ más művészeti egyetemein is, hiszen lehetőséget biztosít a hallgatóknak a képzőművészeti műfajok komplex tartalmi és technikai változatosságának egyidejű használatára, a témákhoz leginkább illő technikák kombinálására.

A nyílt nap résztvevőinek műterembejárásra is lesz lehetőségük az MKE Andrássy úti főépületében, valamint az Epreskertben is. A nyílt napon a Képző jelenlegi hallgatói is részt vesznek az egyetem bemutatásában: megismertetik a műtermi élet sajátosságait, a műhelyekben folyó munkát, valamint személyes tanácsokat adnak és egyéni kérdésekre is válaszolnak. A Képző diákjai az információs pontokon is segítenek a potenciális hallgatóknak: tájékoztatják őket a felvételi tudnivalókról és a személyes tapasztalataikról a képzéseket illetően.

A nyílt nap alatt a Képző kiállítóterei, a büfé és a hallgatói közösségi tér is meglepetésekkel várja a látogatókat.

Leadfotó és fotó: MKE

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Fashion&Beauty
Megannyi híresség mellett természetesen a frissen eljegyzett Selena Gomez is részt vett a londoni BAFTA-gálán: nos, a színész-énekesnő mindenki rabul ejtett lehengerlő ruhájával a vörös szőnyegen, de...
Lifestyle
Sztárok
A jordán királyi pár tavaly augusztusban tarthatta kezében első unokáját, a gyönyörű Iman hercegnőt, aki örökölte édesanyja és nagyanyja minden szépségét, most pedig egy újabb taggal bővült a királyi...
Egészség
A céklát sokan savanyúságként fogyasztják, pedig köretként ki tudja váltani a krumplit. Nemcsak finom így, hanem elképesztően egészséges is.
Sztárok
Az egykori sztárpár zenei tehetséggel, na meg persze szépséggel megáldott lánya, Scout Willis a minap anyjával pózolt a vörös szőnyeget, a köztük lévő hasonlóságot pedig nehéz nem észrevenni.