Elképesztő, mit talált a nő a szupermarketben vásárolt banánban: azonnal sokkot kapott a látványtól

Mindenki rémálma, ami a nővel történt a szokásos, hétköznapi bevásárlása után, hiszen ha nem lett volna elég figyelmes, ma már minden bizonnyal nem is élne.

Egészen hihetetlen, ami vele történt

A 43 éves Maria Layton éppen a szokásos napi bevásárlására indult az egyik közkedvelt szupermarketbe, ám ekkor még nem is sejtette, hogy a shoppingolásból óriási baj lehet. Egyik kedvenc déli gyümölcséből, a banánból jókora adagot vásárolt, hiszen az alig 6 éves kislánya, Siri is imádja a sárga gyümölcsöt. Másnap, amikor meg szerették volna enni a banánt, nem hittek a szemüknek. Az anyuka először egy penészhez hasonló foltot vett észre a banán héján, de mit sem sejtve azt gondolta, hogy csak szimplán kivágja a rossz részt, ám ezt nem szabadott volna megtennie.

Amikor elkezdte lehúzni a banán héját, a gyümölcsből apró pókok másztak elő. Az anyuka rettenetesen megijedt és egyből utána is olvasott az interneten, hogy milyen pókok voltak a gyümölcsben, ekkor viszont megdöbbentő dolgot talált.
Kattints a további képekért!

A hajhullás hátterében rengeteg tényező állhat, néhány vitaminnal viszont sokat segíthetünk a problémán.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...