Íme, a tavaszi arcápolás legnagyobb csodaszere: ez a mesés hatóanyag rengeteg bőrproblémára megoldást nyújthat

A tavasz az élet minden területén a megújulás, feltöltődés időszaka. Ilyenkor kicsit minden pozitívabbnak látszik, egyre jobb az idő, jóleső a szabadban lenni, lehet várni a nyaralást. A tavasz a bőrápolásban is kiemelten fontos, hiszen a kimerült bőrnek hatványozottan szüksége van a frissítésre, amiben egy mindannyiunk által jól ismert “csodaszer”, a C-vitamin lehet a segítségünkre.

Bőrápolás esetén a tavasz kiemelten fontos

A C-vitamin jelentőségét már kisgyermek korunkban megismerjük, az életünk során pedig számtalan olyan helyzet van, amikor ez jelenti a megoldást az adott problémára. Mivel vízben oldódó vitaminról van szó, amely hamar kiürül a szervezetből, az év minden szakaszában fontos a megfelelő utánpótlás, de bőrápolás esetén a tavasz kiemelt. Ilyenkor ugyanis a téli időszakban kimerült, vitaminhiányos bőr hajlamosabb a gyulladásra, több figyelmet igényel. Szerencsére a C-vitamin számos zöldségben és gyümölcsben, így például a paprikában, a paradicsomban, a citromban, a csipkebogyóban is megtalálható, így közvetlenül elfogyasztó, vagy, ha már bőrápolás, minél kevésbé feldolgozott formában, ezekből a természetes alapanyagokból készülő natúrkozmetikumok formájában is utánpótolható. További részletek a galériában!

“Télen a bőrünk vitamin készletei is könnyebben kiürülnek, aminek az egyik legláthatóbb eredménnyel járó jele az érfalak áteresztő-képességének gyengülése. Ezzel rugalmasságuk csökken, így a bőrünk könnyen kipirosodásra hajlamos lesz, előrehaladottabb állapotban állandó pirosság és végül rozácea is kialakulhat, amit később már nehezebb lesz kezelni. Egy jó C-vitaminos bőrápolási rutin segít ezt elkerülni, támogatja az érfalak erősödését és a bőr frissességét, üdeségét is biztosítja” - mondja a szakértő.
Kattints a további képekért!

Jobb, ha soha nem használod az arcodon ezt a terméket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Video Nagy 2025-ös szerelmi horoszkóp
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      A vöröshagyma gyakorlatilag elengedhetetlen a magyar konyhában. Azonban sokan nem tárolják helyesen, és így hamar elkezdhet megromlani.
      Sztárok
      Jennifer Lopez nem is találhatott volna magának divatosabb kísérőt az Othello előadására: az énekes-színésznő 17 éves lányával, Emme-mel lejtett végig a vörös szőnyegen, ahol mindenki csakis őket...
      Fashion&Beauty
      Imádjuk alaposan megvizsgálni a Katie Holmes által viselt kreációkat, hiszen a színésznő minden egyes nyilvános szereplésén valami egészen zseniális szettel rukkol elő – éppúgy, mint ahogyan azt a...
      Lifestyle
      A Skorpió rábukkanhat egy titokra vagy egy mélyebb igazságra, de nem biztos, hogy készen áll rá! Napi horoszkóp.
      Lifestyle
      Már nagyjából lehet látni, hogy milyen árban lesz a fagyi 2025-ben. Egy anyuka elmondta, hogy nagyon ritkán járnak már le fagyizni, mivel van egy trükkje.
      Utazás
      Éveken belül az egész Európai Unióban változás lesz a jogosítványokkal kapcsolatban, ami Magyarországot is érinti. A friss jogosítványoknál érkezhet a szigorúbb próbaidő is.