Kik és honnan lőhették ki a Lengyelországban becsapódott rakétákat? Íme minden, amit eddig tudni lehet az ügyről
A helyi lakosok először hangos süvítést, majd óriási robbanást hallottak
António Guterres ENSZ-főtitkárt mély aggodalommal töltik el a lengyelországi rakétabecsapódásról szóló beszámolók, és reméli, hogy alapos vizsgálatot folytatnak le az ügyben – közölte az MTI a világszervezet helyettes szóvivőjére, Farhan Haqra hivatkozva. A szóvivő hangsúlyozta: a főtitkár szerint kulcsfontosságú, hogy elkerüljék az ukrajnai háború keltette feszültség további éleződését.
Szóvivőjén keresztül ismertette álláspontját a kínai külügyminiszter is, aki mondandójában kiemelte: ezekben a válságos pillanatokban főképp higgadtságra van szükség. Hasonló gondolatok fogalmazódtak meg Olaf Scholz német kancellár közleményében, aki szerint óvatosan tisztázni kell, mi is történhetett valójában Lengyelországban. Mark Rutte holland miniszterelnök már nem ragaszkodott a pártatlan, objektív hangnemhez: Twitter-bejegyzésében rámutatott, az egész incidens nem történt volna meg az orosz agresszió nélkül.
A G7 országok vezetői támogatásukról biztosították Lengyelországot, kiemelve, hogy minden segítséget megadnak a lengyeleknek a rakétabecsapódás körülményeit feltérképező vizsgálatukhoz, és szoros kapcsolatban maradnak, hogy összehangolják a következő lépéseket, és egyeztessenek a vizsgálat fejleményeiről.
Először egy hangos süvítést, majd egy óriási robbanást hallottak a lengyel rakétabecsapódás közelében élők, akiket a Fakt lengyel lap riportere a helyszínen kérdezett az eseményekről. Egyes szemtanúk azt állítják, hogy két rakétát láttak repülni a levegőben, ezt azonban a lengyel kormány még nem erősítette meg.
(forrás: Telex.hu, HVG.hu, MTI)
Ha a február óta zajló háború során Oroszország és a NATO katonai ereje közvetlenül is összecsapna, az valószínűleg atomháborúhoz - és akár a földi élet végéhez is - vezethetne. Most pedig úgy tűnik, még akár erre is van esély.