Egy gén miatt leszünk részegek

Az alkohol minden emberre másként hat. Van olyan, aki már egy pohár után nevetgélni, szédelegni kezd, és akadnak olyanok is, akiken 5-6 korsó sem fog ki.

 

Ilyen például az egyéni alkat, az alkohol fajtája, mennyisége, az italfélék keverése és hogy ettünk-e valamit (ha igen, akkor mit) ivás előtt. Akad még egy meglepő dolog, ami nagy hatást gyakorol ilyenkor e folyamatra.

A legújabb kutatások során a tudósoknak sikerült elkülöníteniük egy gént, amely meghatározza, hogy milyen gyorsan rúgunk be. Az Észak-Karolinai Orvosi Egyetemen 237 egyetemista korú testvért vizsgáltak. A kísérletben olyan fiatalok vettek részt, akiknek a szülei alkoholisták. Az ifjakon tesztelték, hogy hány ital szükséges ahhoz, hogy berúgjanak.

A tanulmány során sikerült beazonosítani a CYP2EI nevű gént. Kiderült, hogy azon kísérleti alanyok, akik rendelkeznek ezzel a génnel, egy-két pohár elfogyasztás után lerészegedtek. Kimutatták, hogy a CYP2EI felelős az ilyen emberek alacsony alkohol-tolerancia szintjéért. Arra a megállapításra jutottak, hogy a természet így próbálja kivédeni, hogy alkoholistává váljanak az ilyen génnel rendelkező egyedek.

Becslések szerint a lakosság 10-20 %-ába található meg ez a természet alkotta védekező mechanizmus. Ez az arány nagyon kicsi, így hát a kedves olvasók közül valószínűleg nem sokan akadnak majd olyanok, akik emlékezni fognak a CYP2EI-re.

 

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Christmas
A többség inkább előre megveszi a húst karácsonyra, ami abszolút nem baj, de időben kell kivenni a fagyasztóból.
Fashion&Beauty
Bár a hétköznap hordott ruháinkat szinte mindennap mossuk, a télikabátunk tisztítása gyakran háttérbe szorul, holott a megfelelő módszerrel nemcsak a kabát élettartamát hosszabbíthatjuk meg, hanem a...
Home&Design
Bár sokáig a kertészek egyik kedvence volt, mára kiderült, hogy több problémát okoz, mint amennyi előnnyel jár. Inváziós tulajdonságai és mérgező hatása miatt érdemes kétszer is átgondolni, hogy...
Sztárok
Katalin hercegnének és Vilmos hercegnek hamarosan komoly döntést kell hozniuk legidősebb fiuk, György herceg jövőjével kapcsolatban, amely akár jelentős változást hozhat a monarchia életében.
Lifestyle
Talán eddig bele sem gondoltál, de a hálós csomagolás nemcsak praktikus, hanem egyben egy zseniális marketingeszköz is.
Fashion&Beauty
A 2025-ös hajszíntrendek a természetes és meleg árnyalatok, valamint a merész, egyedi színek kombinációját hozzák el, lehetőséget adva mindenkinek, hogy megtalálja a számára legmegfelelőbb stílust.