Lifestyle

Monarchiaellenes tüntetések robbantak ki Nagy-Britanniában II. Erzsébet halála után

Nyíltan monarchiaellenes nézetek hangoztatása miatt vettek őrizetbe tüntetőket a brit hatóságok.

Bajuk van a rendszerrel

A több mint hetven éven át uralkodó II. Erzsébet halálát követően a brit hatóságok maréknyi embert vettek őrizetbe nyíltan monarchiaellenes nézetek nyilvános hangoztatása miatt, ami egyes vélemények szerint a szólásszabadság megsértése.

Egy nő ellen Edinburgh-ben például a közrend megzavarása miatt emeltek vádat, mert transzparenst tartott fel, amelyen "Fenébe az imperializmussal! Eltörölni a monarchiát!" felirat volt olvasható. Egy férfi hasonló vádakkal kénytelen szembe nézni, mert András hercegre kiabált, amikor II. Erzsébet holttestét szállító halottaskocsi áthaladt a skót fővároson - írja az MTI az AP amerikai hírügynökségre hivatkozva.

Oxfordban megbilincseltek egy békeaktivistát, mert ellenvéleményt hangoztatott a hivatalos királyi proklamáció idején. Symon Hill azt mondta: spontán kiáltotta, hogy "Őt ki választotta?", mert ellenzi, hogy az országnak nem választott államfője van. Blogján azt írta, kétli, hogy a tömegben többen hallották volna. "Két, vagy három ember a közelemben mondta, hogy fogjam be" - írta.

"A rendőrség visszaélt a hatalmával, hogy őrizetbe vegyen valakit, aki enyhe kritikát mert hangoztatni az ellen, hogy az államfőt nem demokratikus úton jelölik ki" - hangoztatta az aktivista.

Londonban egy nőt távolítottak el a parlament épülete elől, mert feltartott egy transzparenst "Nem az én királyom" felirattal. A hatóságok szerint a nőt csak a járműforgalom miatt tessékelték arrébb, de nem szólították fel, hogy hagyja el a környéket. Paul Lowsland ügyvéd hasonló tiltakozó akcióra készült, ugyanilyen felirattal, és felvételt is készített egy rendőrről, aki azt mondta neki, hogy "ez sérthet egyeseket".

Fotó: Tim Graham / Getty Images

Lapozz, cikkünk folytatódik!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Lifestyle
Sztárok
Kétségkívül Anne Hathaway korunk egyik legszebb és legjobb formában lévő sztárja, ám azt sokan nem tudják, hogy a színésznő nem csupán a természetnek, hanem saját tudatosságának is köszönheti, hogy...
Lifestyle
Az Oroszlánok az év végéhez közeledve egyre jobb formában lesznek. Íme a december havi egészség horoszkóp.
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Fashion&Beauty
Ez az ünnepi időszak leggyönyörűbb és legnépszerűbb árnyalata, nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a körmösétől.
Lifestyle
A Vízöntő dörzsölheti a markát, mert egy új pénzügyi új lehetőség kínálkozik számára. Napi horoszkóp.
Egészség
Ha te sem szeretnél egy jól sikerült este után macskajajjal ébredni, akkor mindenféleképpen érdemes megfogadnod a szakértő tanácsát, és elkerülni három olyan étel fogyasztását az alkoholfogyasztás...