Lifestyle

A Twitter perel – Elon Musk nevet a markába

Bíróságon tervezi megtámadni Musk visszalépését a Twitter.

Elon Musk bármit megtehet?

Pert indít a Twitter a mikroblog felvásárlásától visszalépett Elon Musk amerikai milliárdos ellen, és ehhez azt az ügyvédi irodát fogadta fel, amely tanácsadóként működött közre Musknak a Tesla tőzsdei kivezetésére tett kezdeményezésében.

A Reuters hírügynökség hétfőn az ügyhöz közel álló személyektől úgy értesült, hogy a Twitter a Wachtell, Lipton, Rosen and Katz amerikai ügyvédi irodát bízta meg az üggyel. A Twitter azt tervezi, hogy a hét elején pert indít Delaware államban.

A fricska

Erre Elon Musk – a tőle már megszokott módon – egy tweettel válaszolt, amiben csak kifigurázta a Twitter döntését.

  • Azt mondták, nem tudom megvenni a Twittert.
  • Nem akarták nyilvánosságra hozni a botokkal kapcsolatos infót.
  • Most a bíróság előtt akarnak rákényszeríteni, hogy megvegyem a Twittert.
  • Így majd bírósági úton kell kiadniuk a botokkal kapcsolatos infót

– áll a mém szövegében.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója pénteken jelentette be, hogy eláll a felvásárlásra tett 44 milliárd dolláros ajánlatától azzal az indokkal, hogy a Twitter nem adott kielégítő tájékoztatást a platformon lévő hamis fiókokról. Erre válaszként a Twitter elnöke, Bret Taylor jogi lépéseket helyezett kilátásba, hogy ezzel kényszerítse rá a Tesla elnökét ígéretének teljesítésére. Musk viszont hétfőn azt közölte, hogy amennyiben bíróságra kerül az ügy, a Twitter kénytelen lesz nyilvánosságra hozni a botokkal és spam-fiókokkal kapcsolatos információkat – írja az MTI.

A Twitter részvényei mintegy hat százalékkal estek hétfőn a tőzsde előtti kereskedésben.

A 69 éves orosz elnök a hírek szerint egyáltalán nem örült annak, amikor kiderült, hogy szeretője, Alina Kabajeva várandós.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Lifestyle
Sztárok
David és Victoria Beckham beragyogták a Buckingham-palotában tartott állami bankettet, a róluk készült fotók alapján pedig kijelenthető, hogy ők is pont olyan előkelők voltak, mint bármelyik magas...
Fashion&Beauty
Egy jó téli csizma dolga nemcsak az, hogy melegen tartson, hanem, hogy feldobja a megjelenésünket a leghidegebb napokon is. Szerencsére a téli csizmatrendek idén is változatosak, és számos stílust...
Lifestyle
A Mérleg ma nagyon hálás lehet egy hozzá közel álló személynek. Napi horoszkóp.
Egészség
A legjobb pedig, hogy bármelyik boltban be tudjuk szerezni azt az italt, amit Japánban valódi gyógyírként tartanak számon, nem véletlenül.
Fashion&Beauty
Lilly Collins legutóbbi vörös szőnyeges megjelenése olyan szenzációsra sikeredett, hogy egy jó darabig még biztosan emlékezni fogunk rá.
Sztárok
Már csak egyet kell aludni, és december ötödikétől Magyarországon is bemutatják a mozikban az év egyik legjobban várt filmjét. A Wicked az Óz, a csodák csodája előzménysztorija, ami már alaposan...