Rémisztő, ugyanakkor izgató volt a nők számára a legendás színész: hölgyek tucatjai kínálkoztak fel a magyar Drakulának

Lugosi Béláról sokan hitték, hogy a való életben is vámpír: a titokzatos kelet-európai színészért bolondultak a nők Amerikában, ennek ellenére minden házassága zátonyra futott.

Igazi ikon volt

Lugosi Béla 1882. október 20-án látta meg a napvilágot Blaskó Béla néven: művésznevét szülőhelye, az erdélyi Lugos után vette fel, de egy ideig Olt Arisztid néven is filmezett. Pék apja kezdetben rossz szemmel nézte színészi ambícióit, ezért 12 évesen elszökött otthonról és egy bányában vállalt munkát, 1913-ban azonban álmai valóra váltak, ekkor lett ugyanis a Nemzeti Színház tagja, ahol még Shakespeare-t is játszott. Az I. világháborúban hadnagyként szolgált az osztrák-magyar hadseregben, a Tanácsköztársaság alatt pedig aktív szerepet vállalt, színházi szakszervezetet hozott létre, ám hamarosan nyílt politikai állásfoglalása miatt emigrációba kényszerült – először Bécsbe, majd Németországba ment, majd mivel ott sem érezte magát biztonságban, Amerikába távozott, ahol kamatoztatni tudta színészi adottságait. A horrorfilmek egykori sztárja, akinek neve egybeforrott Drakula szerepével, nemcsak a rendezők és a producerek, hanem a hölgyek érdeklődését is felkeltette: Lugosi igazi nőcsábász hírében állt, azonban hiába házasodott többször is, egyik felesége mellett sem találta meg az igazi boldogságot…

Lugosi a húszas évektől egyre több szerepet kapott színházban és filmen, a sikert az 1927-es év hozta meg számára, amikor a Broadway-n ráosztották Drakula gróf szerepét. A darabot 500 alkalommal játszották, országos turnét is szerveztek belőle és a hollywoodi filmstúdiók is lecsaptak a témára.
Kattints a további képekért!

Darvas Iván kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet Színésze a múlt századi Magyarország egyik legnagyobb sztárja volt, aki pillanatok alatt meghódította a női nézők szívét – sőt, még nevelt lánya is rajongott érte.

Leadfotó: Silver Screen Collection/Getty Images

Oldalak

Video Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Lifestyle
      Ezúttal csupán egyetlen kakukktojás megtalálása lesz a feladatod, de hidd el, ebbe a rejtvénybe szinte mindenkinek beletörik a bicskája, vagyis korántsem lesz olyan egyszerű dolgod, mint elsőre...
      Utazás
      Igen, kissé szorongató helyzetről van szó, hiszen senki sem szereti, ha rejtett kamerával figyelik minden mozdulatát. Amennyiben arra gyanakszol, hogy a szállásodon valaki elhelyezhetett egy ilyen...
      Sztárok
      A 22 éves Jenna Ortega, a Wednesday című kultsorozat sztárja olyan ruhában jelent meg egy késő esti talkshowban, melynek darabjai üvegből készültek.
      Lifestyle
      A mai világban szinte reflexszerűen készítünk fényképeket a gyerekekről – otthon, az óvodai eseményeken, a játszótéren. De vajon tudjuk-e, hogy milyen hatása lehet ennek hosszú távon?
      Lifestyle
      Forgolódsz az ágyban, és sehogy sem jön álom a szemedre? Lehet, hogy csak egy kis esti gyümölcskiegészítésre van szükséged – ezek a finomságok természetes altatóként működnek!
      Lifestyle
      Egy személyi edző megdöntötte azt a széles körben elterjedt mítoszt, miszerint ha fogyni szeretnénk, szigorúan kerülnünk kell a szénhidrátfogyasztást, emellett elmagyarázta, hogyan faraghatunk le a...