Elképesztő intézkedést hozott Kim Dzsongun: a diktátor sokkolta a világot legújabb rendeletével

Észak-Korea vezetőjével kapcsolatban számos megdöbbentő dolgot hallhattunk már az évek során, de most egy vadonatúj intézkedésével ismét a címlapokra került.

Mi jöhet még?

Kim Dzsongun 2011 óta vezeti a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot, azaz immáron 12 éve áll Észak-Korea élén. A 39 éves Kimre gyakran hivatkoznak diktátorként, ami nem is meglepő, hiszen Dzsongun nem egy olyan döntést, rendeletet és intézkedést hozott már, amivel megdöbbentette nem csupán Európát, de az egész világot. Két évvel ezelőtt például írásba foglalta, hogy az országban csak ő viselhet bőrdzsekit, rajta kívül senki más, de 2021 decemberében betiltotta a nevetést is. A határozat oka akkor az volt, hogy abban az évben volt Kim édesapjának, Kim Dzsongil halálának évfordulója, ezért 11 napig tilos volt mindenfajta boldogság és szórakozás az országban a korábbi vezető tiszteletére. A gyászidőszak alatt az észak-koreaiak csak komoly arccal, fegyelmezetten, esetleg sírva róhatták az utcákat, nem ünnepelhettek semmit, saját halottjaikat nem gyászolhatták, illetve az alkoholfogyasztás is tilos volt. Nos, Kim nemrégiben újabb rendeletet hozott, akik pedig megszegik azt, komoly büntetéssel számolhatnak. Galériánkban olvashatod a részleteket!

Ahogyan azt a Blikk is írja a Daily Star híre alapján, a Rodong Sinmun nevű propagandakiadvány rendszeresen beszámolt Kim Dzsongun nyilvános megjelenéseiről, intézkedéseiről és alapjában véve a diktátor politikai ügyeiről, ám az észak-koreai lapot sokan csomagolópapírként használják.
Kattints a további képekért!

Lugosi Béláról sokan hitték, hogy a való életben is vámpír: a titokzatos kelet-európai színészért bolondultak a nők Amerikában, ennek ellenére minden házassága zátonyra futott.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Video Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat
Video Player is loading.
Current Time 0:00
Duration -:-
Loaded: 0%
Stream Type LIVE
Remaining Time 0:00
 
1x
    • Chapters
    • descriptions off, selected
    • captions and subtitles off, selected
      Hirdetés
      Sztárok
      A Nemzet Színésze máig gyászolja szeretett feleségét, Cserhalmi Erzsébetet, aki 9 évvel ezelőtt távozott az élők sorából.
      Sztárok
      Osvárt Andrea még januárban, a saját közösségi oldalán jelentette be, hogy megszületett első gyermeke. Az újdonsült anyuka most a TV2 Tények Plusz című műsorának adott interjút, s végre szerelmét is...
      Egészség
      A sós víz vajon tényleg egy titkos csodaszer? Nos, nem árt tudnod néhány dolgot erről a különleges folyadékról, mielőtt beépítenéd a napi rutinodba, hiszen megvannak a jótékony, valamint a káros...
      Lifestyle
      Van egy olyan extra összetevő, amit ha belecsempészel mindenki kedvenc levesébe, akkor garantáltan az egész család repetázni fog majd belőle, ugyanis bár ezt a fűszert viszonylag kevesen használják,...
      Utazás
      Az esetek többségében nem kell veszélyes helyzetektől tartanod, ha szállodai szobát foglalsz magadnak, mégis van azonban néhány biztonsági óvintézkedés, amivel érdemes tisztában lenned.
      Sztárok
      Stephen Collins egészen 2014-ig a sorozatrajongók örök favoritjának számított, ám 11 évvel ezelőtt fény derült a népszerű színész súlyos titkára, mely hírnevét is megrendítette. A Hetedik mennyország...