Sztárok

Harry és Meghan felrúgtak egy ősi hagyományt: a sussexiek egy évezredes szokással szakítottak

Mindez még esküvőjük előtt történt, de a dolognak a nagy naphoz volt köze, valamint a rengeteg vendéghez, akiket Harry és Meghan meghívott, hogy ünnepeljék velük együtt a pillanatot, amikor kimondják egymásnak a boldogító igent, és örök hűséget fogadnak a másiknak.

Tündérmesébe illő esküvő egy kisebb gikszerrel

Meghan és Harry megismerkedésének történetét nagyjából már az egész világ kívülről fújja: a hercegi pár még 2016-ben találkozott egymással egy közös barát által összehozott vakrandin Londonban. Az első randi után az események aztán felgyorsultak, hamar egy pár lettek, kapcsolatuk pedig 2016 októberében került nyilvánosságra. Egy évvel később novemberben hivatalosan is bejelentették az eljegyzésüket, majd 2018. május 19-én eljött a nagy nap is, amikor Harry és Meghan kimondták a boldogító igent és összekötötték az életüket a windsori kastély Szent György-kápolnájában. Az eseményre nem túlzás azt állítani, hogy az egész világ kíváncsi volt, és persze vendégekből sem volt hiány – mint utólag kiderült, épp emiatt szegett meg a pár egy ősi hagyományt, amire korábban még nemigen volt példa.

A május 19-én tartott esküvői ceremóniára, valamint az azt követő fogadásra 600 vendég volt hivatalos, majd este Harry és Meghan egy kicsit intimebbre vette a figurát: az ünnepi vacsorát Károly rendezte a Frogmore House-ban, erre az eseményre pedig már csak 200 ember kapott meghívást.
Kattints a további képekért!

A lépésnek most már mindörökre nyoma lesz az interneten.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Sokan gondolkodás nélkül kidobják a hagyma héját, miután megpucolták a zöldséget, pedig egy hasznos dolog is készíthető belőle, amit bevethetsz a főzés során.
Lifestyle
A fülgyulladás, vagyis a hallójárat gyulladása a strandszezonban igazi slágerbetegség, de mi okozza és mit tehetsz ellene?
Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Katalin valószínűleg idén nem vesz majd részt az uralkodó hivatalos születésnapi rendezvényén, a Trooping the Colour-on, de egy esetben mégis a tiszteletét tenné a hercegné.