Marsi Anikó elárulta, van-e esély arra, hogy összeházasodjon Gyarmati Gáborral: így érzi magát jelenleg a híradós válása után

Remekül érzi magát, tele van tervekkel

Anikó az elmúlt időszakban láthatóan kivirult, ennek pedig a szerelem a fő oka: Gábor mellett megtalálta a régen vágyott boldogságot, remekül megértik egymást, a műsorvezető életében pedig végre karrierfronton is minden rendben van. Marsi szerint a munkája a hobbija, így szerencsésnek érzi magát, hogy a Tényekben dolgozhat nap mint nap, ám emellett új párjával is elindítottak egy közös vállalkozást: lakásokat újítanak fel újra felhasznált anyagokból. „Minden szabadidőnket ennek szenteljük, építési anyagokra vadászunk, lakberendezési és barkács áruházakban bolyongunk, ötleteket gyűjtünk és megvalósítunk” – mesélte a híradós, aki jól érzi magát a bőrében, és az esküvő elől sem zárkózik el. „Hiszek a csodákban, és nem zárkózom el semmi elől, amit a jövőben hoz számomra az élet. Bár Gáborral nem tervezünk esküvőt, ha egyszer mégis úgy döntünk, hogy össze akarjuk kötni az életünket, megtesszük. Négy csodás gyermek szülei vagyunk, úgy érzem most igazán teljes az életünk” – tette hozzá Marsi Anikó.

1980 szeptemberében kelt szárnyra a hír, Károly herceg a 19 éves Diana Spencerrel jött össze. A most előkerült felvétel az első, ami a leendő hercegnéről készült nyilvánosan.

Leadfotó: TV2

Oldalak

Video Szerelmi horoszkóp
Sztárok
A nagy sikerű amerikai sci-fi akciófilmekben, a Terminátor több részében is főszerepet játszhatott Linda Hamilton, aki közel a 70-hez igencsak megváltozott.
Lifestyle
A közlekedési balesetek sajnos elkerülhetetlen részei a mindennapoknak, de a megfelelő biztonsági intézkedésekkel csökkenthetjük a sérülések kockázatát.
Lifestyle
Próbáld ki ezt a módszert, és többé nem kell bosszankodnod a reggeli készülődés közben! A vaj kenhetősége garantált, a reggeli élmény pedig még kellemesebb lesz.
Home&Design
Képzeld el, hogy egy apró növény, amely alig foglal helyet a kertedben, akár milliókat is érhet. Nem, ez nem egy mesebeli aranybokor, hanem a valódi világ egyik legértékesebb fűszernövénye, amit akár...
Fashion&Beauty
Egy jól megválasztott táska stílusos kiegészítője lehet az outfitednek, és ahogy minden évszaknak, úgy a téli szezonnak is megvannak a saját trendjei, és mi legszívesebben mindegyikből beszereznénk...