Őszintén vallott szeretőjéről a Farm VIP győztese: kiderült, hogy a lány még mindig az exe után vágyakozik

Fehér Holló legújabb dalában szeretőjéről énekel – a Farm VIP második évadjának győztese azt is elárulta, hogyan ismerte meg a lányt, aki rabul ejtette a szívét.

Kitárulkozott legújabb dalában

Mint ahogyan arról december végén mi is beszámoltunk, a TV2 népszerű műsorát, a Farm VIP című reality második évadját Fehér Holló nyerte egy kiélezett fináléban, amelyben végül az ifjú tehetség kerekedett felül – a zenei producer akkor elárulta, hogy a 11 milliós fődíját lakásra és autóra szeretné költeni, valamint énekesként a saját stúdiójába is szeretne belefektetni. „Azt gondolom, hogy ez a műsor nagyon jó kezdet, hogy zenészként még inkább megismerjék a művészetemet és engem is” – nyilatkozta akkor az énekes, akinek akkortájt jelent meg Fölösleges című dala, ma azonban újabb klippremierrel jelentkezett, melyben szeretőjével való kapcsolatáról vallott őszintén. Kiderült az is, hogyan ismerte meg Fehér Holló a lányt, akivel komolyabb kapcsolatot szeretne, ez azonban egyelőre nem lehetséges, ugyanis az illető még mindig exe iránt táplál gyengéd érzelmeket.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Video Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok
Utazás
Már csak kettőt kell aludni, és el is érkezik Mikulás napja. De vajon végre-valahára nagy pelyhekben hulló havat is láthatunk majd az utcákon, vagy a téli álomvilág ezúttal (is) csak álom marad?
Fashion&Beauty
A minap lezajlott a 2024-es éves Gotham Awards, melynek során minden évben kiemelkedő, független amerikai filmeseket díjazzák. Az eseményről nem hiányozhatott a szakma legmagyobb üdvöskéje, Zendaya...
Egészség
Akad olyan, aki a téli hónapokban is elég gyakran mos hajat, de nem csinálunk ezzel nagy kárt? Ilyenkor még az se mindegy, milyen sapkát veszel fel!
Lifestyle
Nem nagy ördöngösség elkészíteni a rántott sajtot, azonban a legtöbbeknél mindig akad egy kis bökkenő: sütés közben könnyen kifolyik a bundából. Számodra is ismerős ez a probléma? Akkor olvass tovább...
Lifestyle
Gondoskodó gazdiként egyértelmű, hogy nem akarod feleslegesen stresszelni a kis kedvencedet - ezek az ártalmatlan dolgok viszont konkrétan ezt teszik velük.
Home&Design
Az üres sarkok kitöltése lehetőséget ad arra, hogy kreativitásodat kibontakoztasd, és egyedi hangulatot teremts az otthonodba.